A 2022-es választás sorskérdései – amelyek a következő generáció életét is meghatározzák – az illegális bevándorlás, a nemzetállamiság, a kultúra, a családmodell és a családpolitika – mondta Tarlós István a Patrióta YouTube-csatornára feltöltött videóban. Budapest korábbi főpolgármestere kiemelte: bár vannak és korábban is voltak vitái a Fidesszel, de szerinte aki a tényleges magyar jövőt átgondolja, és akinek fontos, hogy a gyermekei milyen körülmények között élnek, annak még akkor is célszerű a jelenlegi a kormányra szavaznia, ha ellenérzései vannak. Mert ha mást tesz, akkor az utódainak árt vele.

Hirdetés

Tarlós István beszélt arról is, hogy míg Budapest jelenlegi baloldali vezetése folyton visszafelé mutogat, ő maga ezt mindig igyekezett elkerülni a főpolgármestersége idején, pedig 2010-ben sokkal nehezebb helyzetben vették át a várost. – Nagyon nagy csúsztatások vannak Karácsony Gergelyék kommunikációjában – húzta alá, hozzátéve: meg kell nézni, hogy mi történt 2010 és 2019 között a fővárosban. – Tételesen leltárt kell csinálni, hogy mi valósult meg, mi nem, és ehhez képest mi történt előtte húsz évig, illetve azóta két évig. Ebből el lehet dönteni, hogy mi az igazság. De ami itt megy, az kommunikációs trükközés, hanta, érzelem, indulat, hatalomvágy és a közvélemény durva félrevezetése – magyarázta.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja el a Magyar Nemzet internetes oldalán.

Korábban írtuk