Tarnai Richárd a független országgyűlési képviselő azon állítására, illetve az interneten közzétett videójára reagált, amely szerint kegyeletsértő módon tartják a koronavírus-járvány áldozatait a szentendrei halottasházban.

Hirdetés

A kormánymegbízott szerint a videón szereplő elhunytak között egy „Covidos” sem volt, illetve a kegyeleti jogokért éppen az az önkormányzat felelős, amelynek vezetése egy politikai oldalon áll Hadházyval.

Hozzátette: a szokásos Hadházy-féle hazugságot láthattuk és hallhattuk.

Tarnai Richárd elmondta: a temetőkről és a temetkezésről szóló jogszabály szerint a temető tulajdonosának, ez esetben a szentendrei polgármesternek és önkormányzatnak a feladata a temető kegyeleti rendjének biztosítása.

Korábban írtuk

Hozzáfűzte, a szentendrei járási hivatal vezetője még december 16-án, a hosszú ünnepi szünetre tekintettel felhívta a polgármesterek figyelmét, hogy külön figyeljenek a temetőkről szóló jogszabályok betartására.

Tarnai Richárd közölte: amint értesült a történtekről, vizsgálatot rendelt el és már most lehet látni, hogy több szabálytalanság történt. Ugyanakkor ízléstelennek tartja, hogy Hadházy Ákos „halottkampánnyal” próbál politikai haszonra szert tenni. Ráadásul „mellé is lőtt”, mert a „sajátjai” háza táján találta a hibát, miközben az állítások arra vonatkoztak, hogy a kormány kezeli rosszul a válságot – fogalmazott.

Arról is szólt, hogy a kormányhivatal folytatja az oltások beadásának és a tesztelésnek a koordinálását.