A vidéki élet hagyományai fontos örökségünk. Egyedülálló ízek, illatok, hangok és szokások, Nem hagyhatjuk, hogy korlátozzák, megváltoztassák ezeket!

Posted by Nagy István on Thursday, July 22, 2021
Hirdetés

Az Agrárminisztérium közleménye ismerteti: a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a természethez való közelség, a kis közösségek és a mindennapokat átszövő hagyományok mind-mind a vidéki élet csodálatos sajátosságai.

Nagy Istvánt megdöbbentette, hogy a nyaralók panaszai miatt megszüntették Balatonberényben a reggeli harangozást, mert többeket zavart a korai ébresztés. Emellett pedig a település vezetésének a kakaskukorékolással kapcsolatban is van egy ügye. Mivel a jelenség nem egyedi, a tárcavezető társadalmi párbeszédet majd pedig törvényjavaslat alkotását kezdeményezi a vidéki élet hagyományainak védelme érdekében.

A vidéki életforma szerves részei a jelen lévő hangok és illatok. Ezek nem lehetnek zavaróak egy oda érkezőnek vagy újonnan beköltözőnek. A földművelésnek és az állattenyésztésnek megvannak a több évszázados sajátosságai. A vidéki élet hagyományai pedig fontos örökségeink – hangsúlyozta a tárcavezető.

Nagy István arra emlékeztetett, hogy korábban Franciaországban a vidékre költöző városlakók fejtették ki elégedetlenségüket az olyan zajokkal kapcsolatban, mint a kukorékolás, a birkabégetés, vagy a tehenek kolompolása. A zavaró tényezők listájára a takarmány és trágyaszag is felkerült. A tárcavezető hozzátette, ennek az abszurditásnak sikerült megálljt parancsolni. A francia nemzetgyűlés ugyanis már elfogadott egy törvényt azokról a hangokról és szagokról, amelyek a vidéki élet szerves részei.

Korábban írtuk