Huszonkét civil szervezet kampányt indít az október 2-ai népszavazás érvénytelenítése érdekében – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerdán az MTI-vel.

Fotó: MTI, archív, szerkesztett illusztráció

„Vannak közöttünk, akik érvénytelenül fognak szavazni, míg mások bojkottálják a menekültellenes kényszernépszavazást. A célunk mégis közös: érvénytelenítsük ezt a népszavazást” – fogalmaztak a közleményben.

„A népszavazásra bocsátott kérdés nem viszi előre a közös ügyeinket. Nem kínál választ a menekültek helyzetére, sem az Európai Unió jövőjére” – tették hozzá.

Emellett álláspontjuk szerint a népszavazásra bocsátott kérdés értelmetlen: az EU-ban nem született olyan döntés és nem is tárgyalnak arról, hogy kötelező „betelepítési” kvótát írjanak elő; a referendum kérdésére adott válasznak ráadásul nincs konkrét jogi következménye.

„A népszavazás és az azt kísérő kampány célja a menekültekkel szembeni gyűlöletkeltés”. Október 2-a igazi kérdése, hogy képes lesz-e valaha ez az ország humánus közösséggé válni – olvasható a közleményben.

A nyilatkozatot a következő szervezetek írták alá:

  • Artemisszió Alapítvány,
  • Eleven Emlékmű,
  • Eötvös Károly Közpolitikai Intézet,
  • Független Előadó-művészeti Szövetség,
  • Gyerekesély Közhasznú Egyesület,
  • Hálózat a Tanszabadságért,
  • Hívatlanul Hálózat,
  • Humán Platform Egyesület,
  • Krétakör Alapítvány,
  • Közélet Iskolája,
  • Magyar Helsinki Bizottság,
  • Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség,
  • Magyarországi Európa Társaság,
  • Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség,
  • Migration Aid,
  • MigSzol,
  • Oktatói Hálózat,
  • Oltalom Karitatív Egyesület,
  • Opera Közhasznú Kulturális Egyesület,
  • Segítsünk együtt!,
  • Szépírók Társasága,
  • Társaság a Szabadságjogokért.

Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

MTI

Fotó: MTI, archív, szerkesztett illusztráció