– Nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak, amikor elolvastam a szocialisták fizetett politikai hirdetését a megyei napilapban – fogalmaz dr. Kancz Csaba a Fidesz helyi képviselője, aki szerint olyan gátlástalan hazugságról van szó, amely még az ismerősei közé tartozó szocialista szimpatizánsokat is meglepte. – Ők mondták, hogy ezzel többet ártottak maguknak, mint használtak – teszi hozzá.

– A Fidesz helyi szervezete felszólítja a szocialista politikusokat, hogy fejezzék be a minden alapot nélkülöző hazugságkampányt Tatabányán. Lukács Zoltán Gyurcsány Ferenc és Hagyó Miklós hű fegyverhordozójaként nem szokott hozzá az igazmondáshoz, de tudnia kell, hogy a demokráciában minden egyes hazugság arculcsapása a választópolgárnak – tette hozzá Pleier Tamás, a Fidesz tatabányai alelnöke.

Az elmúlt napokban a tatabányai szocialista politikusok minden bizonyító dokumentum, információ nélkül azt terjesztik, hogy a jövőben más lesz Komárom-Esztergom megye székhelye. Aláírásgyűjtést is szerveztek, és Lukács „bízik benne, hogy minél többen átérzik a helyzet komolyságát”.

– Ha egy politikus nincs tisztában a közösség és választópolgárok iránti felelősségével, akinek a hatalom mindenáron való megszerzése a célja, csak az képes ilyen gátlástalan hazugságokra, hogy félrevezesse az embereket – mondja Bereznai Csaba, a fideszes képviselőcsoport frakcióvezetője, aki szerint a szocialistáknak lesznek még ilyen „húzásaik”, mert a jelek szerint a nemtelen eszközök alkalmazásától sem riadnak vissza a hatalom megszerzése érdekében.

– Lukács Zoltán új korszakról beszél, de úgy látszik, nem tud mást ígérni, csak a hazugság korszakát. Félrevezető aláírásgyűjtési felhívásában arról szól, hogy „Most minden tatabányai megerősítheti: ez a város nem hagyja magát megalázni.” Én is úgy gondolom, hogy a tatabányaiak – Lukács bármennyire is szeretné – tényleg nem hagyják magukat, városukat félrevezetni, és a legtöbben nem írják alá a szocialisták arcpirító hazugságot állító felhívását – összegzi véleményét Pleier Tamás.

Számadó Ildikó

* * *

A tények egész mások

– Az elmúlt nyolc évben a szocialista kormányzat elvitte a hivatalokat Tatabányáról Székesfehérvárra, Veszprémbe. A régiós összevonásoknak városunk kifejezetten a vesztese volt. Az Orbán-kormány ezzel szemben a megyei hivatalok visszaállítását szorgalmazza, és ennek Tatabánya egyértelmű nyertese. Ez a folyamat már elkezdődött, hiszen már újra működik városunkban a megyei Közigazgatási Hivatal. Jövő év január elsejétől pedig az összes régiós szervezettől visszaköltöznek Tatabányára a hivatalok. Így például visszakerül az ÁNTSZ és az APEH központja is Veszprémből, illetve Székesfehérvárról. Azokkal a képtelen állításokkal, hogy a megyei intézmények elkerülnek a városból vitatkozni sem érdemes. Nemhogy elkerülnek az intézmények, inkább fejlesztjük azokat. Elég, ha a Szent Borbála kórház új pavilonjának építését említem. Tatabánya, mint megyeszékhely továbbra is dinamikusan fejlődő település marad, ahol azért dolgozunk mindannyian, hogy még jobban otthon érezzük magunkat – szögezte le Schmidt Csaba, a Fidesz polgármester-jelöltje.