Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív
Hirdetés

Azbej Tristan az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium iskolai karitatív hetének megnyitóján közölte, hogy az iskola az első olyan gimnázium, amelyik csatlakozik a kormány által 2017-ben indított Hungary Helps programhoz.

Ez azt jelzi, hogy a program jóval több, mint egy politikai elképzelés – mondta.

Több mint 80 olyan ország van a világon, ahol a keresztényeket-keresztyéneket meghurcolják, megalázzák, és életüket rettegésben kell eltölteniük. Vannak olyan országok, ahol kifejezetten ki akarják irtani a keresztényeket – fűzte hozzá az államtitkár.

Azbej Tristan elmondta, hogy van a világnak olyan országa, mint például Észak-Korea, ahol pusztán a Biblia birtoklásáért kivégeznek, vagy büntetőtáborba küldenek embereket, az egyházak mégis megtalálják a módját működésüknek.

Egy afrikai püspököt idézve elmesélte, hogy az ottani keresztények nem elsősorban a támogatásnak, hanem a gondoskodás tényének örültek.

Az államtitkár elmondta: közel kétszáz üldözött keresztény fiatalnak ajánlotta fel a magyar állam, hogy tanuljon magyar egyetemen.