Hirdetés

Burány Sándor országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány és Matolcsy György „több éven át vezette félre” a közvéleményt, amikor azt hangoztatta, hogy a jegybank alapítványaihoz került pénzek elveszítették „közpénz jellegüket”.

A hazai és az európai szakmai közvélemény ezeket a forrásokat mindig közpénzeknek tekintette, ezért például az Eurostat éveken keresztül megbízhatatlannak minősítette a magyar államadóssági és államháztartási adatokat – jelentette ki a politikus.

A kormány a közelmúltban elismerte, hogy hazudott, mert az MNB Pallas Athéné alapítványai az államháztartás részét képezik – hangsúlyozta.

Ezért vállalni kell a felelősséget, a felelősöknek pedig, Matolcsy Györggyel az élen, távozniuk kell – mondta.

Más témában feltett kérdésre azt felelte, hogy minden politikai kapcsolatot megszakítottak a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csabával.

A kispesti önkormányzati képviselő a felszólítás ellenére sem hajlandó visszaadni a mandátumát, de még ezen a héten kizárják az MSZP-ből – tette hozzá.

Kérdezték arról is, hogy szerinte távoznia kell-e a hangfelvétel alapján Gajda Péter kispesti polgármesternek és Kránitz Krisztiánnak, aki a felvétel elkészültekor a kispesti vagyonkezelőt vezette.

Burány Sándor azt felelte, hogy Kránitz Krisztián nem képviselő, tehát nincs hova távoznia a közéletből. Hozzátette, számára a hangfelvétel alapján egyetlen dolog biztos, aki azon beszél, az nincs beszámítható állapotban.

Másoknak nem kell levonniuk a konzekvenciát egy olyan mondatért, „amelyet valaki beszámíthatatlan állapotban fecserészett”, a beszélőnek azonban igen – érvelt.

Burány Sándor egyúttal határozottan leszögezte, ő maga semmilyen mutyiban, visszaosztásban nem vett részt.

Egy újabb témában hozzá intézett kérdésre azt felelte, az országnak és a fővárosnak is elemi érdeke, hogy a stadionok helyett kórházak épüljenek.

A félkész építkezéseket azonban nem érdemes leállítani, mert azokra már elköltötték a pénzt, és torzókra senkinek nincsen szüksége – tette hozzá.

Az egész Liget projektet át kell gondolni, de ami már megépült, azt nincs értelme lebontani – jelentette ki. Kérdezték arról, hogy a fővárosi városházán „újra megjelentek a Gyurcsány- és Demszky-korszak emberei”, Demszky Gábor volt főpolgármester, Lamperth Mónika egykori belügyminiszter és Magyar György ügyvéd.

A képviselő azt mondta, tudomása szerint Demszky Gábor nem dolgozik a városházán, egyébként pedig az „említett szakemberek az elmúlt években is különböző helyeken megállták a helyüket, miért ne dolgozhatnának a városházán”.