Marosvásárhelytől nem messze, Gernyeszegen született Erdély egyik legjelentősebb főúri családjának református ágában. Nagyapja, Teleki Mihály Erdély főgenerálisa, apja, Teleki Sándor Torda vármegye főispánja volt. Édesanyját, petki Nagy Zsuzsannát korán elveszítette, gyermekkorát az apai házban, a Fehér vármegyei Celnán töltötte. Apja íródeákjaként részt vett a család gazdasági ügyeinek intézésében, sokrétű oktatása apja 1754-ben bekövetkezett halála miatt megszakadt.

Hirdetés

Húszéves korában – a háborús viszonyok miatt Mária Terézia királynő külön engedélyével – nyugat-európai tanulmányútra ment, ami döntően befolyásolta személyiségének formálódását. Másfél évet töltött Bázelben, majd Utrechtbe, Leidenbe és Párizsba ment, az egyetemeket látogatva főként a természettudományok és a matematika kiváló tudósainak előadásait hallgatta. Az ismeretekhez való hozzáférés lehetőségének széles körét megtapasztalva döbbent rá hazája művelődési viszonyainak elmaradottságára, ekkor fogant meg benne a könyvtárteremtés gondolata. Hat hónapig tartó hazaútján felkereste az útjába eső városok neves tudósait, könyvtárait és könyvárusait, szakértő bibliofilként tért haza, az általa több ezer forintért vásárolt több ládányi könyv adta a marosvásárhelyi téka magvát.

A Fehér vármegyei Sárdon, majd Marosvásárhelyhez közel, sáromberkei birtokán telepedett le, a külföldi és hazai tudósokkal levelezés útján tartotta a kapcsolatot. Folytatta klasszika-filológiai munkásságát, összeállította Janus Pannonius műveinek kritikai kiadását, melyet 1784-ben Utrechtben nyomatott ki két kötetben. Az erdélyi protestáns közoktatás megreformálásán kezdett dolgozni, a nagyenyedi kollégium kurátora, 1767-től főkurátora (főgondnoka) lett. Komoly anyagi hozzájárulással segítette iskolák létesítését, iskolai könyvtárak gyarapítását. Mecénása volt számos hazai tudósnak, segítette műveik megjelenését, külföldi tanulmányaikat.

1765-ben eljegyezte Bánffy Ágnest, a tizenegy éves menyasszony apja, Bánffy Dénes azonban katolikus hitre kényszerítette leányát, és a bécsi udvar segítségével megakadályozta a házasságot. 1768-ban Bethlen Domokos és Wesselényi Mária lánya, iktári Bethlen Zsuzsanna lett a jegyese, akit 1770-ben el is vett feleségül. Kilenc gyermekük született, de csak hárman érték meg a felnőtt kort: Domokos, Mária és Ferenc, az Afrika-kutató Sámuel nagyapja.

1774-től kezdve közhivatalt vállalt, számos fontos tisztséget töltött be Mária Terézia, II. József és II. Lipót uralkodása idején. Királyi tanácsos lett, Mária Terézia 1774-ben Küküllő vármegye főispánjává, 1777-ben az Erdélyi Nagyfejedelemséget irányító Gubernium tanácsosává nevezte ki. II. József uralkodása idején belső titkos tanácsos, 1784-től 1790-ig az akkor létrehozott nagyváradi császári kerület főbiztosa, Szabolcs, Békés, Arad, Csanád, Csongrád vármegye főispáni helytartója, a hajdú kerületben főkapitányi helyettes volt. 1785-től Bihar vármegye főispánjává, 1787-től a Magyar Udvari Kancellária erdélyi alkancellárjává nevezték ki Bécsben. Négy év múlva, II. Lipót alatt az újra önállósuló erdélyi kancellária élére került, és újra bihari főispán lett, 1822. augusztus 7-én Bécsben bekövetkezett haláláig Erdély főkancellárja volt. Végakaratának megfelelően a családi sírboltba temették Sáromberkén.

Tanulmányútja során, előre meghatározott tervvel kezdett neki a könyvtáralapításhoz. Hazatérve egyre bővülő könyvbeszerzési hálózatot hozott létre, melynek segítségével mintegy 25 európai város könyvpiacáról vásároltatott. Megszerezte nemcsak a kortárs, hanem a nyomtatás kezdeteitől megjelent alapvető tudományos műveket, sok ezer ritka, értékesnél értékesebb kiadványt kutatott fel, kiemelt figyelemmel a görög-latin klasszikusok ritka műveire. Könyvtárát kezdettől fogva közhasználatra szánta, vásárlásait is a köz szükségleteihez szabta, ügyelve az Erdélyben nehezebben hozzáférhető kiadványok beszerzésére.

Könyveit először Sáromberkéről, majd Szebenből, az 1790-es évek elejétől pedig Bécsből kölcsönözte, ahol elkezdte a könyvek szakszerű feldolgozását. Könyvtárát 1797 tavaszán szállíttatta Marosvásárhelyre, végleges helyére, s miután kibővítette a könyvtárnak otthont adó Wesselényi-féle házat, 1802 őszén megnyílt a mintegy 50 ezer kötetet és számos kéziratot tartalmazó Teleki-téka, magyar nyelvterületen az egyik első nyilvános könyvtár. Teleki élete végéig szakértelemmel irányította a könyvtár állományának gyarapítását, nyilvántartását, rendszerezését. A tájékozódást elősegítő, négykötetes katalógus 1796 és 1819 között Bécsben jelent meg nyomtatásban. Végrendeletében könyvgyűjteményét családi hitbizományként hagyta örököseire, meghagyta, hogy a könyvtári szabályok betartása mellett a közönség is forgathassa könyveket, a Teleki Téka azóta is megszakítás nélkül működik.