Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Papp László, Debrecen polgármestere a Pallagi úti idősotthon előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyen az önkormányzat működtetésében két helyen látnak el idősgondozói feladatokat: a Pallagi úti és a Szávay Gyula utcai idősotthonban.

Tekintettel arra, hogy zárt közösségekről, bentlakásos intézményekről van szó, az elmúlt hetekben, már a veszélyhelyzet elrendelése előtt is szigorú intézkedéseket léptettek életbe az idősek és az ott dolgozók egészségének megőrzéséért – mondta a polgármeste. Hozzátette: kiemelt figyelmet fordítottak a folyamatos orvosi jelenlétre, valamint a fertőtlenítőszerekkel és védőfelszereléssel ellátásra.

Március elején látogatási tilalmat vezettek be a bentlakásos intézményekben élők védelmében, minden bejárathoz fertőtlenítőszeres lábtörlőket helyeztek el, belépéskor kötelező a fertőtlenítő kézmosás, kötelezővé tették a védőruhák, védőeszközök használatát, a lakók pedig egyszer használatos edényben kapják a konyháról az ételt, az evőeszközeiket, poharukat fertőtlenítik, a szennyest, a hulladékot elkülönítetten kezelik.

Papp László azt mondta, március közepén a Pallagi úti idősotthonban kialakítottak egy izolációs részleget is, hogy szükség esetén el tudják helyezni a fertőző betegeket.

A polgármester tájékoztatása szerint múlt csütörtökön koronavírus-fertőzés gyanújával szállítottak el a mentők egy idős gondozottat a Pallagi úti otthonból. A vizsgálatok ugyan később megállapították, hogy nem fertőződött meg, a fenntartó debreceni önkormányzat koronavírusra teljes körű szűrést rendelt el az intézményben.    

A két idősotthon ellátottjainak és dolgozóinak – 636 embernek – teljes körű szűrése kedden kezdődött meg és jelenleg is tart – közölte Papp László.

Zalaegerszegen az önkormányzati és a városi egészségügyi és szociális ellátási rendszerben dolgozó valamennyi alkalmazottnál koronavírustesztet végeztet az önkormányzat – közölte szerdán közösségi oldalán a város polgármestere. Balaicz Zoltán jelezte: a zalaegerszegi intézményrendszerben jelenleg nincs fertőzött, de az a cél, hogy a 650 dolgozónál a gyorsteszttel kiszűrjék, ha valaki esetleg tünetmentes hordozó. Az orvosoknál, ápolóknál, asszisztenseknél a tesztelést egy helyi magánklinika közreműködésével pénteken kezdik el. Ha valakinél esetleg kimutatják a fertőzést, értesítik a kormányhivatal népegészségügyi főosztályát, hogy az érintetten külön PCR-tesztet végezzenek.

A jászárokszállási idősotthonban (közismert nevén Apartmanházban) dolgozók 24 órás szolgálat és 48 óra szabad beosztással végzik munkájukat – közölte a város honlapján Gergely Zoltán, a település polgármestere. A bentlakásos otthonba négy kórházi betegágyat vásároltak és három férőhelyes krízisszobát alakítottak ki. Kiemelte: külön figyelnek a kórházból hazakerülő idősekre, megoldották az intézményen belüli elkülönítésüket.

A Szekszárdi Szociális Központ négy bentlakásos idősek otthonában állandó orvosi ügyelet van, így a fővárosi, Pesti úti otthonhoz hasonló eset nem következhet be – jelentette ki a város polgármestere szerdán. Ács Rezső szekszárdi sajtótájékoztatóján elmondta, csaknem 4000 pár kesztyűt, 700 sebészi maszkot és 200 FFP2-maszkot osztottak ki a szociális ellátórendszerben.

Rottenbacher Ádám, a szociális központ igazgatója közölte: az otthonok dolgozóinak minden műszak előtt nyilatkozatot kell kitölteniük az egészségügyi állapotukról, kötelesek felvenni a védőfelszereléseket. A lakók testhőmérsékletét naponta kétszer mérik, és kiemelt figyelmet fordítanak a felső légúti megbetegedések megelőzésére. Koronavírus-fertőzésre utaló tünetekkel eddig nem találkoztak – tette hozzá.

A Tatabányai Szent Borbála Kórház a legnagyobb épületét ürítette ki a koronavírusos betegek fogadására. Megkezdték az ágyakhoz vezető oxigénellátó-rendszer és a szünetmentes áramellátás vezetékeinek kiépítését – mondta ez az intézmény főigazgatója az MTI-nek.

Lőke János tájékoztatása szerint elsőként 82, lélegeztetőgéppel felszerelt ágyat kell kiépíteni, majd összesen 129 ágyra bővítik a férőhelyek számát. A kórházban jelenleg 45 bevethető lélegeztetőgép van.