Az ellenzéki pártok – a DK-t leszámítva – tartalmi kérdések helyett újból a belső konfliktusokra koncentrálnak – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 


Fotó: MTI, illusztráció

Unalmas, ami történik az ellenzék háza táján, és nem is túl meglepő, hiszen már a választási kampány előtt is lehetett sejteni, hogy az együttműködések csupán az egyéni túlélési stratégiák biztosítása érdekében jöttek létre azon szereplők között, akik nyerhető körzetekben vagy befutó listán voltak – hangsúlyozta Fodor Csaba.

A politológus komolytalannak és színvonaltalannak tartja a helyzetet. 

Az ellenzék teljes válságban szenved – mutatott rá. Kiemelte, hogy ez a DK-n kívül minden pártra igaz, hiszen tartalmi kérdések helyett újból a belső konfliktusokra koncentrálnak.

A Párbeszéd frakcióalakításának legújabb fejleményei kapcsán megjegyezte, hogy a függetlenként mandátumot szerző Mellár Tamás korábban maga jelölte ki azt az erkölcsi alapállást, hogy nem fog beülni egyik frakcióba sem. 

Most pedig éppen ez történik – tette hozzá az elemző.

Az MSZP-vel közösen induló baloldali párt parlamenti jelenléte – az elemző megfogalmazása szerint – egy „összekukázott frakciónak” tűnik, hiszen a szükséges létszámhoz Burány Sándort az MSZP-től kapták, míg a Liberálisok képviselője, Bősz Anett helyett most Mellár Tamás ugrott be.

Fodor Csaba kitért a Jobbik sajátos helyzetére is. Úgy véli, hogy a folyamatok a pártszakadás irányába mutatnak. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy bár vannak tartalmi ellentétek a párt két tábora között, de elsősorban nem ideológiai jellegűek, hanem a személyes konfliktusok miatt nem tartható sokáig egy keretben ez a közösség.

Emlékeztetett, Toroczkai elképzelhetőnek tartja a Jobbik mozgalmi szárnyának megerősítését, hiszen a párt tagjainak jelentős része csalódott, és Vona Gábor egykori pártelnök köre nem akarja átadni a vezetést.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a párt azon vidéki egyéni választókerületi jelöltjei, akik a legtöbbet kampányoltak nem kerültek előkelő helyre az országos listán, ahol jobbára csak Vona emberei szerepeltek. 

Ezért a vidéki tagság alapvető élménye, hogy az ő munkájuknak köszönhetően a korábbi pártelnökhöz köthető elit szerez pozíciókat – véli Fodor Csaba.

Az MSZP nem számolt le a saját múltjával és a saját örökségével, jelentette ki a politológus. A pártelnöki posztra aspiráló személyek alapján valószínűtlennek látja, hogy bármilyen innováció következzen be a pártban. Egyikük sem vezető személyiség Fodor Csaba szerint, és jelenleg a párt identitásproblémáit kell rendbe tenni.

A teljes beszélgetést erre a linkre kattintva hallgathatja meg.