Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Ökobemutató- és játéktér a gyenesdiási iskola udvarán
Hirdetés

A Keszthelyi-hegység ölelésében, a járási központ tőszomszédságában fekvő, közel 4200 fős zalai Gyenesdiás büszkén őrzi természeti és kulturális örökségét. Az egykor híres mandula-, szőlő- és diótermesztő vidék még a nevét is ez utóbbi gyümölcsről kapta.

A település mottója: Természetesen Gyenesdiás. A szlogen a természetes környezetben folytatott egészséges életmódot hirdeti. A községben folyó, több évtizedes múltra visszatekintő önkormányzati és civil munka célja, hogy a hétköznapokban apró lépésenként adagolt környezetkímélő szemléletmód idővel egységes klímatudatossággá érjen a lakosság körében.

Folyamatos szemléletformálás

Buzás-Belenta Réka marketingreferenssel és Hajas Bercellel, a település egyik kamasz klímakövetével a neves ornitológusról elnevezett Palkó Sándor klímasétányon ballagva arról beszélgetünk, hogy Gyenesdiáson jelenleg 12 iskolás klímakövet működik együtt a község vezetésével. Bercel a helyi iskolai szakkörben belül figyelt fel először a környezetvédelem fontosságára.

– Madár- és denevérodúkat helyezünk ki, műfecskefészket tervezünk, rovarhotelt barkácsolunk, hulladékot gyűjtünk, és tárgyalunk az önkormányzat vezetőivel – sorolja a hetedikes tanuló. – Rendszeresen találkozunk a többi klímakövettel, megbeszéljük az ötleteinket, javaslatainkat, és évente egyszer a közgyűlés elé terjesztjük őket. Úgy érezzük, hogy a képviselők odafigyelnek a véleményünkre.

Korábban írtuk

Átsétálunk a szomszédos Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint „örökös ökoiskola” udvarára, hogy megnézzük a nemrég átadott ökobemutató- és játékteret. A területen többek között rovarhotelt, ismeretterjesztő amőbát, fűszer- és növénykertet, madármegfigyelő házikókat, palántázót és a növények feldolgozására alkalmas Palántanyát, klímaveszélyeket jelző, könnyen értelmezhető táblákat, klímatársasjátékot, valamint meteorológiai megfigyelőállomást hoztak létre, hogy még fogékonyabbá tegyék a gyerekeket az energiatakarékosságra, és felhívják a figyelmet a globális klímaváltozás következtében rohamosan pusztuló környezetünkre is.

Buzás-Belenta Rékától megtudjuk, hogy Gyenesdiás egyike annak a kevés számú hazai településnek, amelynek 2017 óta – a nemzeti stratégiához és az uniós klímavédelmi célokhoz igazodva – saját klímastratégiája van. Lényegében ez a dokumentum az alapköve annak a pályázati anyagnak, amely a közelmúltban Klímabarát Díjhoz segítette az önkormányzatot.

– A helyi klímavédelmi stratégia azokat a szerteágazó tevékenységeket, akciókat és kampányokat ötvözi, amelyeket folyamatosan valósítunk meg a községben. A Klímabarát Települések Szövetségének Klímabarát Díját egyrészt a konkrét fizikai beruházásokért, másrészt a közösségi szemléletformálást célzó projektekért vehettük át. Utóbbiak közé tartozik például a lakosság energiatudatosságát mérő Legtakarékosabb háztartás, illetve a Kilométerfaló verseny, amely során azt vizsgáljuk, milyen mértékben szereznek be a gyenesdiásiak távolabbi vidékekről vagy külföldről származó fogyasztási termékeket. A visszajelzések alapján az itteniek mintegy tíz százalékáról mondható el, hogy leginkább helyi portékákat vásárolnak és környezetkímélő módon élnek, vagyis bőven akad még tennivalónk. A társadalom attitűdjére csak hosszú távú, folyamatos munkával lehet hatást gyakorolni.

Ahogy a referens fogalmaz, ő maga általában gyalog vagy kerékpárral közlekedik, igyekszik minél kevesebb műanyagot használni, felhívja a figyelmet a most induló, csapvízfogyasztást is népszerűsítő iskolai PET-mentes péntek akcióra, de öko- és újrahasznosított, valamint helyi termékek vásárlására is buzdítja az itt élőket.

– Első körben olyan mindennap teljesíthető, aprónak tűnő dolgokra kell gondolni, amelyek fokozatosan épülnek be az emberek tudatába. A klímastratégiánkból is jól látszik, hogy Gyenesdiás károsanyag-kibocsátását döntően a lakossági ingatlanok energetikai fogyasztása és a közlekedés határozza meg. Ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a minket körülvevő zöldterületek csak a töredékét szűrik meg a káros üvegházhatású gázoknak.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata (illusztráció)
Napelemek Gyenesdiás polgármesteri hivatalának épületén

A palántaosztástól a napelemig

Gál Lajos polgármester a – többi önkormányzati intézményhez hasonlóan – napkollektorokkal is ellátott községházán fogad bennünket. A 2006 óta hivatalban levő, környezetvédelmi szakmérnök végzettségű településvezető arról tájékoztat, hogy Gyenesdiáson negyedszázada kezdődött az ökotudatosságra nevelés. Ahogy mondja, lelkes lokálpatrióta kollégáival már akkor azon dolgoztak, hogy civil hátteret adjanak a munkának. Később a folyamat meghatározó pillanata volt az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának megalakulása, amely igyekezett összekapcsolni a „civil hangot” a helyhatósági szándékokkal és lehetőségekkel. Ennek során egyre több zöld napi, majd zöld heti programsorozatot szerveztek, ami érintette az önkormányzati fejlesztések egész éves tudatos tervezését is. A kezdeményezést pedig fokozatosan kiterjesztették a helyi óvodára és elemi iskolára is.

– Az elmúlt évek során egyre több család kapcsolódott be például a Föld napja és a víz világnapja iskolai ünnepségsorozat tavaszi programjaiba. Az emberek sorra fedezték fel szűkebb természeti környezetük szépségeit, köztük a civil szervezetek segítségével kiépített túraútvonalakat. Az Egy ház, palántázz! akció részeként az önkormányzat évek óta palántaosztással ösztönzi a növényültetést. Az Egy ház, egy szőlő mozgalom keretében hegyközségi múltunkra jellemző szőlőoltványokat is eljuttatunk a helyiekhez, hogy népszerűsítsük a hagyományos szőlőkultúrát. Büszkék vagyunk rá, hogy idén ünnepeljük a gyenesdiási árucikkeink számára létrehozott helyi termelői piacunk megalapításának tizedik évfordulóját – sorolja Gál Lajos.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hajas Bercel, Gál Lajos és Buzás-Belenta Réka

Családbarát község

Biomassza és napkollektoros fűtéstechnológiák, komposztálás ösztönzése, csapadékvíz-megtartás, fásítási program, ökotudatosságot erősítő kommunikációs kampány, a klímaváltozás szempontjából sérülékeny élőhelyek védelme, zöld­óvoda- és örökösökoiskola-fejlesztések, az önkormányzati intézmények és a lakosság tulajdonában levő ingatlanok energetikai korszerűsítése, a közlekedési kibocsátás csökkentése, Balaton környéki kerékpáros infrastruktúra fejlesztése, tanösvények kialakítása… Ízelítő Gyenesdiás klímastratégiájának már megvalósult, illetve még megvalósítandó céljaiból.

– Az ökotudatosság az évtizedek alatt lassan klímatudatossággá fejlődött – jelenti ki a polgármester. Részben ennek is köszönhető, hogy a Keszthely és Hévíz szomszédságában elterülő település nagyon népszerű a turisták és az otthont kereső családosok körében. Nemrég két új utcát is megnyitottunk az idetelepülőknek. Gyenesdiás elhelyezkedése, a közösségi hangulat és a civil aktivitás mind-mind hozzájárulnak a nagyközség lendületes fejlődéséhez.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
A gyenesdiási strand

Gyenesdiás település az elmúlt években számos elismerésben részesült a környezettudatosság terén végzett helyi tevékenységért.

2009: a Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnyerte az Európa Tanács Tájdíját a helyi önkormányzati és civil együttműködésért.

2011: a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a települést Családbarát Önkormányzat címmel tüntette ki.

2011: a Biodiverzitás Fővárosa versenyen 3. helyezés.

2011: az I. Balatoni Hal- és Termelői Piac megnyitása.

2012: a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok versenyen Vizek városa, csodálatos vizes világ témakörben országos 1. helyezés.

2013: Falumegújítás pályázaton országos 4. helyezés.

2013: Örökös Zöld Óvoda és Örökös Ökoiskola rang elnyerése.

2016: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park támogatásával Gyenesdiás megkapta a Legzöldebb Strand különdíjat.

2020: a Klímabarát Települések Szövetségének Klímabarát Díja községek kategóriában.