Terrorizmus ellenes ENSZ szemináriumot tartottak
A szemináriumot Martonyi János külügyminiszter és Jurij Fedotov, a UNODC ügyvezető igazgatója nyitotta meg. A külügyminiszter kiemelte, hogy Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként különösen fontosnak tartja az EU és az ENSZ közötti együttműködés szorosabbá fűzését a terrorizmus elleni nemzetközi fellépés erősítése érdekében. Az új típusú, határokon átnyúló biztonsági kihívások esetén, így a terrorizmus elleni küzdelemben is meghatározó szerepet játszik az ENSZ. Martonyi János kijelentette, hogy Magyarország mindenben támogatja a szervezet Terrorizmus Elleni Stratégiájának megvalósítását. A magyar külügyminiszter beszédében hangsúlyozta a jogállamiság, a demokratikus értékek és az emberi jogok jelentőségét a terrorizmus elleni fellépésben. Martonyi János kiemelte, Magyarország kész a rendszerváltás tapasztalatainak továbbadására a jelenleg politikai átalakulás alatt álló országok számára.
Jurij Fedotov beszédében elmondta, hogy az ENSZ Terrorizmus Elleni Stratégiájának végrehajtása érdekében kidolgozott UNODC programok célja a terrorizmus terjedéséhez vezető okok felszámolása és a tagállamok terror-ellenes képességeinek fejlesztése. A programok megvalósítása során mindenkor tiszteletben kell tartani a jogállamiság elveit és emberi jogokat. A UNODC ügyvezető igazgatója hangsúlyozta a tagállamok közötti információ-megosztás fontosságát.
A szemináriumot megelőzően 2011. június 16-án a résztvevők megismerkedhettek a 2010 szeptemberben felállított Terrorelhárítási Központ (TEK) működésével és a terror-ellenes koordináció magyar modelljével.
Az ENSZ Közgyűlése 2006-ban fogadta el a nemzeti, regionális és nemzetközi terrorizmus elleni intézkedések összefogásáról szóló, az ENSZ Terrorizmus Elleni Stratégiáját tartalmazó határozatát. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának célja a határokon átnyúló bűnözés különböző formái elleni közös fellépés előmozdítása. Az együttműködés keretében a UNODC kiterjedt helyszíni irodahálózatán keresztül technikai és normatív segítséget nyújt a tagállamoknak.
(MTI Fotó: Kovács Attila)