Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében emlékeztet: a Városligetet illetően sok a vita, de abban látszólag teljes egyetértés alakult ki a kormány és a Főváros között, hogy a Ligetet autómentessé kell tenni. A kormány ezért a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának tavaly decemberi ülésén felajánlotta, hogy a garázsra szánt, mintegy hatmilliárd forint állami támogatás átcsoportosítható a Biodóm befejezésére.

A főváros által most nyilvánosságra hozott Városliget Építési Szabályzat módosító javaslatában azonban továbbra is szerepel a parkolóház, ami Vitézy Dávid szerint felesleges létesítmény, hiszen a közelben, a Dózsa György és a Mexikói úton is két nagy kapacitású mélygarázs fog épülni a tervek szerint.

„…csalódottan olvastam a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosítására készült friss fővárosi javaslatban, hogy az épülő Biodóm mellé az Állatkert által betervezett 700 férőhelyes új parkolóház előírásként ismét benne van a tervekben. Erre a parkolóházra semmi szükség nincs, a Ligetbe ez a létesítmény nem való, közlekedési szempontból is aránytévesztés volna a megépítése. Megérett az idő arra, hogy a Városliget valóban csak a gyalogosok és kerékpárosok birodalma legyen, és a közúti forgalom egyáltalán ne lépje át a Városligetnél a Hungária gyűrű vonalát” – írja a posztban Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

A teljes bejegyzés itt olvasható.

Az Állatkert bővítése és a Biodóm megépítése kapcsán évekkel ezelőtt merült fel az intézmény részéről, hogy egy 700…

Gepostet von Vitézy Dávid am Montag, 25. Mai 2020
Korábban írtuk