A Magyar Munkáspárt az ország stabilitását tartja a legfontosabb célnak, ehhez adni kell a dolgozó embereknek és meg kell védeni Magyarországot a migrációtól – mondta a párt elnöke kedden Szekszárdon.
 

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata


Fotó: Somfai Sándor, Magyar Demokrata

Thürmer Gyula a Garay téren tartott sajtótájékoztatón hozzátette, pártja az egyetlen, amelyik azt mondja, hogy fizessenek a gazdagok. A Magyar Munkáspárt többek között egyszeri, 45 százalékos vagyonadót, 200 ezer forintos minimálbért, és 100 ezer forintos minimálnyugdíjat vezetne be – mondta.
    
A párt az április 8-ai választásra 57 egyéni választókerületben állított jelöltet, és van országos listája – húzta alá.
    
Kérdésre válaszolva azt mondta: ha bárki más a zászlajára tűzi, hogy fizessenek a gazdagok és adjunk a szegényeknek, készek vele együttműködni. „Ilyet egyelőre nem látok” – jegyezte meg.
    
A Munkáspárt alternatív választási lehetőséget kínál mindenkinek, akinek nem tetszik a jelenlegi kormány tevékenysége és azoknak is, akiknek elegük van az ellenzék tehetetlenségéből – fogalmazott.

(MTI)