Windisch László közölte: szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonása is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel.

Hirdetés

Emlékeztetett: titkosszolgálati jelentésekből tudható, hogy az ellenzéki pártok kampányát a Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból is finanszírozták, ami tiltott, és egy ország szuverenitása és demokráciája ellen a legkomolyabb támadás.

Mint elmondta, az ÁSZ-nak törvényi kötelessége a vizsgálat lefolytatása minden választás után; ebben az esetben pedig szükségessé vált a pártként nem működő, ám a választási kampányban aktívan részt vállaló MMM vizsgálata is.

Közlése szerint az ellenzéki pártok beadták az ÁSZ-hoz a kampányfinanszírozásról szóló beszámolójukat, ám ennek hitelességét illetően kétely merült fel, hiszen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter maga nyilatkozta azt, hogy a közös kampány jelentős hányadát az MMM finanszírozta.

Vagyis egyértelművé vált, hogy a közös kampányhoz kötődő események finanszírozása az MMM-en keresztül történt, az MMM pedig külföldi szervezetektől kapott pénzt – fűzte hozzá. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ÁSZ részéről a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése éppen azért történik, hogy kiderüljön, sor került-e tiltott finanszírozásra.

Úgy tűnik, történt ilyen – fogalmazott Windisch László. A jelentést azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy annak eredményét egyeztették valamennyi érintett párt vezetőjével – mondta az ÁSZ elnöke a gazdasági bizottság előtt.

Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek képviselője a „pártállami számvevőszék” meséjének és bohózatnak minősítette a ÁSZ elnökének nyilatkozatát. Úgy vélekedett, hogy az ÁSZ semmilyen szakmai tevékenységet nem folytat, és nyilvánvaló, hogy „a Fidesz kommunikációs kampányának érdekeit szolgálja”.

Bánki Erik, a bizottság elnöke több alkalommal is önmérsékletre szólította fel a megszólaló ellenzéki képviselőket, és több tiszteletet kért egy független állami szerv vezetőjének.

Frakciótársa, Szatmáry Kristóf azt mondta: a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy külföldi szervezetek belföldi szervezetekkel együttműködve befolyásolják a választásokat.

Korábban írtuk