Tisztelet a halottaknak

Az őszi bágyadt fények, a fák lehulló levelei, az állatok védett helyet kereső fajai mind az elmúlásra emlékeztetnek. Mivel az ember is az élővilág része, nálunk sincs ez másképp. A magyar nemzet ilyentájt különösen gyászhangulatban van az októberi forradalom hőseire való emlékezés miatt.

Az élet kezdő- és végpontját mindig is a legfontosabb események közé sorolta az emberiség. Az elmúlást, a végső nyughelyre költözést minden nép félelemmel és szorongással vegyített emelkedettséggel építette be saját kultúrájába. Így egy-egy temetőkert sírjainak elrendezése, a sírhantok nagysága és formája, a keresztek vagy kopjafák mind üzeneteket hordoznak a következő generációknak.

A temetkezési szokások, a gyász meg­élése a néphagyományban sokáig változatlan marad. Ez alól csak a nagyvárosok jelentenek kivételt, ahol a népesség rohamos számbeli növekedése új megoldásokra kényszerít. A fővárosban például egy-egy sírkertben többen is ugyanabba a parcellába kerültek, mivel a sírok használati idejét korlátozták. Néha a politika is beleszólt a temetők használatába. A budapesti Kerepesi úti temető egy ideig átlényegült munkásmozgalmi sírkertté, ami azt is jelentette, hogy egyházi szertartást ott nem engedélyeztek. Békésebb a helyzet a falusi temetkezési helyeket illetően. Az élők közül távozottak itt akár évszázadon át nyughatnak ugyanazon a helyen, így a sírok tájolása, mélysége, kiképzése, a családtagok elhelyezése utal az ott élő vagy élt nép kultúrájára.

A legkorábbi temetkezéseknél a sírok elhelyezkedése semmiféle környékhez való igazodást nem mutat, csak a tájolás azonos; ilyenek a honfoglalás kori temetők. A templomok körüli sírok lakói már a középkori népességhez tartoztak. Mivel a sírgödör a halott háza, igyekeztek olyan módon kialakítani, hogy a koporsót ne érje a temetéskor rázuhanó föld. A sírhant formája is vidékenként változhat. Szatmárban, Beregben háztető alakúra formázzák, Csíkszentdomokoson magas, domború hantot építenek, Zalában laposabbakat. A fej magasságába állított sírjel a latin, illetve görög kereszt formáját idézi, ezekből alakultak ki a néha egész településekre jellemző keresztek a katolikus temetőkben. Székelyföldön csodálhatjuk meg a dekoratív zsindelyes kereszteket. Az Őrségben is néhol megmaradtak a kúp alakú, fazsindelyes tetőzettel fedett keresztek. A protestánsok más sírjeleket használnak. A népnyelv szerint Kalotaszegen fűtől (főtől) való fát, az Ormánságban fejefát használtak. A kopjafa Erdélyben a legáltalánosabb; első említése 1543-ból való. A kopjafa formájával az elhunyt nemét is megjelölik.

A magyar nyelvterület egyik legérdekesebb temetője a torockói. A falu fölé magasodó meredek part ad nyughelyet az eltávozottaknak. Az unitárius hitre tért falunak jelenleg 600 lakosa van. A temető sírjai az omladozó rézsű miatt különlegesen vannak kiképezve. Kicsit az egyiptomi sírokra, kicsit a kurgánokra – halomsírokra – emlékeztetnek. Két részből állnak: a bejáratból, ahol a halottat beviszik, és a sírkamrából, ahol elhelyezik a koporsókat. A homokkőbe bevájt sírkamrába négy-öt koporsó is elfér. A temetés után a sírkamrát tölgyfa ajtóval lezárják, hogy a bejárat eltömítésekor ne jusson törmelék a koporsókhoz. A sírkamrában az elhunytat úgy helyezik el, hogy keletre nézzen. A koporsók színesek, éppúgy mint a híres torockói festett bútorok.

Halottak napja a legtöbb helyen dologtiltó nap. A sírokat feldíszítik, a bácskai Topolyán ételt is tesznek a sírhantra. Mindenszentek estéjén gyertyát gyújtanak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindezt az elhunytra való emlékezés inspirálja, holott inkább a mi lelkünknek kell a megnyugvás. A virág, a világítás enyhíti azt a szorongást, amit a sírkert és a halottak közelsége okoz.