Hirdetés

Müller Cecília elmondta: egyre több, jelenleg 7236 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 582-en vannak lélegeztetőgépen.

Ez nagyon nagy terhelést jelent az egészségügyi ellátórendszernek – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: azzal „tudunk segíteni az egészségügyi dolgozóknak”, ha „betartjuk a szabályokat és próbáljuk csökkenteni a fertőződések lehetőségét, így a súlyosan zajló megbetegedésék számát is”.

A cél a járványgörbe ellaposítása, és ezáltal az ellátórendszer terhelésének mérséklése – mondta Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos közölte: hétfőtől 93 kórházban kezdik meg munkájukat a katonák, akik logisztikai és más, egészségügyi képzettséget nem igénylő feladatokban segítik az intézményeket.

Korábban írtuk

Müller Cecília elmondta, egész Európában felfelé ível a járvány, és Magyarország helyzete az európai országok között nem sokat változott az elmúlt napokban. Az egymillió emberre vetített adatok szerint a fertőzöttek tekintetében a 11., az elhunytak száma alapján a 15. helyen állunk.

Vasárnap újabb 93 ember vesztett életét a koronavírussal összefüggésben, a legfiatalabb 33, a legidősebb beteg 98 éves volt. A fertőzés miatt kórházban 7236-an vannak, 582-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Kiemelte, mivel nem lehet tudni, hogy kinél milyen lefolyású lesz a megbetegedés, mindenkinek be kell tartania a védelmi intézkedéseket.

Beszélt arról is, hogy már hat szűrőbusz is segíti a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését. Ezeket azok kereshetik fel, akiknek a háziorvos előírta a tesztelést és már egyeztettek a mentőszolgálattal is, de úgy döntenek, nem otthon várják meg a mentő érkezését.

Müller Cecília kiemelte azt is, hogy Magyarországon folyamatos és biztonságos a gyógyszerellátás, a patikák nyitva vannak, így szükségtelen a gyógyszerfelhalmozás.

Arra a kérdésre, mi a pontos feltétele annak, hogy egy elhunytat a koronavírus áldozatának minősítsenek, az országos tisztifőorvos elmondta: a kiállított dokumentumban minden esetben fel kell tüntetni a halál közvetlen okát, az elhunyt alap- és társbetegeségeit. Magyarországon mindenkit a koronavírusban elhunytak közé sorolnak, akinél bármikor regisztrálták a fertőzést laboratóriumi vizsgálattal. Az elhunytak 4-7 százalékánál semmilyen alap- vagy kísérő betegség nem lelhető fel, az ő esetükben a halál okaként a koronavírust jelölik meg – ismertette.