Hirdetés

Müller Cecília azt mondta, most teremtjük meg a közös ünneplés lehetőségét. Úgy fogalmazott: „Ha betartjuk a szabályokat, bízhatunk abban, hogy az ünnepeket a családunkban, egymáshoz közelebb tudjuk eltölteni.” Hozzátette: a kormány december elején dönt az ünnepek idejére érvényes szabályozásokról, a múlt héttől zajló hivatásrendi célzott tesztelések eredményeiről pedig kedden adnak tájékoztatást.

Szólt arról is: noha a járványgörbe – hasonlóan a többi európai országéhoz – még mindig emelkedik, a fertőzöttek számának növekedése lassul. Abban bíznak – mondta -, hogy a járványgörbe rövid idő múlva kiegyensúlyozottá válik, „eléri a platót”, és attól kezdve javuló tendenciáról számolhatnak majd be.

Beszélt arról is, hogy a mintavételek száma elérte az 1 648 022-t, ebből majdnem 11 ezer volt az antigén-gyorsteszttel történt vizsgálat. Utóbbi tesztelési mód jelentősen felgyorsította a diagnózis felállítását – tette hozzá.

Müller Cecília elmondta, hogy a hétfői adatok szerint 63 860 ember tekinthető gyógyultnak, az elmúlt napon 8223-mal nőtt a számuk, így magasabb a gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké. Ez „óriási eredmény” – jegyezte meg.

Kitért arra, hogy a járványhelyzet értékelésénél nem pusztán az „abszolút számok” lényegesek, hanem a tendenciát, az arányokat is figyelembe kell venni.

Megismételte, koronavírus-fertőzésből gyógyultnak az tekinthető, aki három egymás utáni nap tünetmentes, és letelt a tünetek megjelenésétől számított tíz nap. Ebben az esetben nincs szükség újabb, úgynevezett „felszabadító” laboratóriumi vizsgálatra, az illető mehet közösségbe. Ha valaki kórházi kezelésre szorult, őt a kezelőorvosa nyilvánítja gyógyulttá, figyelembe véve az összes egészségi mutatót. Ha valaki otthonába bocsátható, és fennáll a tünetmentesség is, szintén nincs szükség újabb laborvizsgálatra.

Laboratóriumi vizsgálatot csak azoknál kell újból végezni, akik munkájukból kifolyólag „sérülékeny csoportokhoz” térnek vissza, így egészségügyi vagy szociális intézménybe.

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is: a kórházban ápoltak száma még jelentős, 7734-en szorulnak a koronavírus-fertőzés miatt egészségügyi ellátásra, 666-an vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília kiemelte, továbbra is nagyon fontos a védelmi szabályok betartása, mindenki tekintse azokat a maga számára kötelezőnek.

Megismételte, az idősek számára fenntartott védett vásárlási idősáv lehetőség számukra, hogy elkerüljék a boltokban a nagy tömeget. Ez nem jelenti azt – mondta -,hogy az adott üzlet nyitvatartási ideje alatt ne mehetnének oda az idősávon kívül is vásárolni az idősek. A számukra fenntartott idősáv csak az élelmiszerüzletekre, drogériákra és gyógyszertárakra vonatkozik – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta, a „járványkórház” fogalma mára értelmét vesztette, hiszen szinte valamennyi kórházban ápolnak már koronavírus-fertőzött betegeket, jelenleg 78 intézményben. A legtöbb beteg a Debreceni Egyetem intézményeiben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházban, a Borsod megyei kórházban, a Semmelweis Egyetemen és a Dél-pesti Centrumkórházban van.

Hozzátette: a betegek ellátásához szükséges képzések megtörténtek, a gyakorlati képzések jellemzően ott, ahol korábban is ápoltak koronavírus-betegeket. Mint mondta, a halasztható ellátások felfüggesztésével többletkapacitás nyílt, így van elegendő szakember, ágy, gyógyszer a Covid-betegek ellátásához.

Müller Cecília megjegyezte: jelentős a többletterhelés az intézményeken, de Magyarországon minden rendelkezésre áll, és az egészségügyi ellátórendszer bírja ezt a terhelést.

Korábban írtuk