Titkok, vádak, politikai hadjárat – mi folyik valójában Ukrajna és hazánk közt?
A legfrissebb kémbotrány újabb mélypontot jelent az ukrán–magyar kapcsolatokban. Miközben Kijev Magyarországot vádolja kémkedéssel, természetesen felbukkan az orosz szál is, a kormány szerint az egész ügy célja a véleménynyilvánító szavazás ellehetetlenítése. Az ukrán vádaskodások mögött inkább politikai szándék húzódik, semmint valódi bizonyíték. Miről szól valójában az akció?
Lezajlott a Védelmi Tanács ülése, amit Orbán Viktor azért hívott össze, mert Magyarország ellen példátlan titkosszolgálati támadás indult az elmúlt napokban A miniszterelnök rámutatott: az összehangolt lejárató akciót Ukrajna indította Magyarország ellen azért, hogy ellehetetlenítse az uniós tagságról szóló szavazási kezdeményezést.
Beszámolója szerint a Védelmi Tanács ülésén az is kiderült, hogy az ukránok az akció végrehajtása érdekében felélesztették magyarországi kapcsolataikat is, és egy magyar párt segítségével támadást indítottak a Magyar Honvédség ellen.
Ezzel egy magyar ellenzéki párt tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban. Erre emberemlékezet óta nem volt példa. Arra kell számítanunk, hogy a véleménynyilvánító szavazás lezárásáig további titkosszolgálati akciókat indítanak majd. Ezekre a magyar szolgálatok felkészültek – fogalmazott. Lássuk tehát, mi az ukrán lejárató kampány legveszélyesebb eleme.
Gyorsan megfejtette a kormányellenes közeg az ukrajnai kémbotrány hátterét. A válasz szerintük egyszerű: Oroszországnak kellettek a kárpátaljai légvédelemről azok az információk, amelyekre a magyar hírszerzés emberei vadásztak. Könnyű dolguk van, hiszen bizonyíték nincs, a titkosszolgálati játszmákra pedig általában is igaz, hogy bizonyítékok hiányában könnyű róluk nagyokat mondani.
De mire alapozzák mindezt? Arra a feltételezésre, hogy Magyarországnak nincs szüksége információkra a kárpátaljai ukrán katonai erőkről, infrastruktúráról, csapatmozgásokról, ellenben az oroszoknak nagyon is fontos mindez. Mindkét föltételezés hamis.
1., Tény, hogy az orosz légierő korábban próbált Kárpátalja légterén keresztül támadásokat indítani Lviv irányába, de a térség domborzati viszonyai és az ukrán légvédelem hatékonysága miatt ezek nem voltak sikeresek. Ezért Oroszország számára valóban nem jönne rosszul az ilyen jellegű hírszerzési információ. Ugyanakkor Oroszország fő hadműveleti iránya Kelet- és Dél-Ukrajna; Kárpátalja földrajzilag elszigetelt, a frontvonaltól távoli régió. Az ukrán Sz–300-as légvédelmi rendszerek helyzetének feltérképezése csak korlátozott értéket jelent Moszkvának – nem indokolja, hogy külső országokon keresztül kémkedjenek érte. Még ha igaz is lenne, hogy a magyar hírszerzés figyelte az Sz-300-as rendszerek helyzetét, ennek Moszkva szempontjából csekély taktikai értéke lenne – annál nagyobb jelentősége lehetne viszont Budapesten, ha a légvédelmi átcsoportosításoknak magyar területre is átnyúló hatása lenne.
2., Noha létezik információmegosztás az egyes országok titkosszolgálatai között, ez leginkább a szövetségesek között működik. A propagandazaj gyakran elfedi, ezért nem árt újra leszögezni: Magyarország NATO- és EU-tagállam, és bármennyire is próbálják egyesek külpolitikai lavírozással vádolni a kormányt, az orosz hírszerzéssel való együttműködés olyan vörös vonal lenne, amelynek átlépése nem csak a szövetségi kapcsolatokat sodorná veszélybe, de súlyos diplomáciai és gazdasági következményekkel járna. Ennyire még a legmerészebb kritikusai sem gondolhatják Orbán Viktort irracionálisnak. Ugyanakkor okkal merül fel a kérdés, lesz-e bármilyen következménye, ha kiderül, hogy az ukránok szándékosan sugallták ezt hazánkról?
De akkor miért figyeli a magyar hírszerzés Kárpátalját?
A válasz, ahogy azt korábban megírtuk, egyszerű: ez a térség a magyar nemzetbiztonság közvetlen vonzáskörzetébe tartozik. Alig néhány kilométerre van a magyar határtól, itt él a magyar kisebbség, és egy esetleges katonai eszkaláció – például orosz rakétatámadások nyomán – humanitárius válságot, menekülthullámot, akár instabilitást is hozhatna. Márpedig a hírszerzés egyik feladata éppen az, hogy a váratlan helyzeteket megelőzze, nem az, hogy csupán híreket olvasson a sajtóból.
Azt is tudni kell, a kormány a háború kitörése óta számol azzal a forgatókönyvvel, hogy Ukrajnában eluralkodik a káosz, ennek tükrében pedig értelemszerűen fontos, milyen fegyverkészletekkel dolgoznak a fegyvercsempészek, mennyi menekült kelhet útra a magyar határ felé, és igen, az is, hogy milyen légvédelmi rakétarendszereket telepített hazánk közelébe az ukrán hadsereg.
Végezetül ne feledjük: a hírszerzés a világ egyik legkevésbé látható műfaja. A valódi indítékokat nem sajtóközleményekben tárják elénk, és gyakran a leglátványosabb vádaskodás mögött is inkább politikai szándék húzódik, mint valóság.
A mostani ügy is illeszkedik az utóbbi évek ukrán kommunikációs mintázatába: a külpolitikai nyomásgyakorlás és a belső összezárás célját szolgáló botránykeltés gyakorlata nem ismeretlen Kijev eszköztárában. A szándék ezúttal napnál világosabb, ahogy az is, hogy hazánkban kik sorakoztak fel az egyik, illetve a másik oldalon.
