Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán, első fokon a röszkei közúti átkelőnél tavaly ősszel történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt, Cipruson élő szír férfit.A bíróság a vádlottat a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek.

A szabadságvesztés mellett a törvényszék a férfit végleges hatállyal kiutasította Magyarország területéről, és döntött arról, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Aki be akar lépni az ország területére, annak tiszteletben kell tartani a törvényeket

A Fidesz szerint minden migránsnak tudnia kell, hogy aki be akar lépni hazánk területére, annak tiszteletben kell tartania Magyarország törvényeit és a magyar hatóságokat.

A nagyobbik kormánypárt közölte, üdvözlik a Szegedi Törvényszék szerdai ítéletét. A Fidesz hangsúlyozta: a magyar kormány helyesen tette, hogy határzárat épített és kezdetektől megvédi a határt. Az idő igazolta, hogy a tömeges bevándorlás veszélyezteti Európa biztonságát: állandósult a terrorveszély, naponta fognak el a dzsihadistákat és halálos terrortámadások történtek.
    
Mint írták, nem lehet megengedni, hogy a terror tovább mélyüljön, szétterüljön Európában és beköltözzön Magyarországra, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy megvédjék Magyarországot a migránsok betelepítésétől.
    
A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy a decemberi EU-csúcson Brüsszel várhatóan újra megpróbálja kierőszakolni a kötelező letelepedési kvótát.

MTI