Fotó: MTI/Illyés Tibor
Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke beszédet mond a közmédia díjátadó ünnepségén a budapesti Thália Télikertben 2022. december 8-án este. Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat Budapesten a példaértékû munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként.
Hirdetés

A díjátadó ünnepségen mondott köszöntőjében Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke felidézte Németh László írását a média feladatairól, amelyet 1934-ben a magyar rádió irodalmi tanácsadójaként vetett papírra. Hangsúlyozta: sorai a közszolgálati média napjainkig érvényes alapvetéseit fogalmazták meg.

A nyelvápolás, a hagyományőrzés, az öntudatra nevelés, a nemzeti önismeret nevelése, a tájékoztatás, a diákműsorok bevezetése, a népművelés, a kulturális hírszolgálat és a szépirodalom népszerűsítése ma is feladatokat jelent a közszolgálati médiának – jelentette ki.

Azt mondta: az átadott díjak a fentiek jegyében végzett munkát ismerik el, követendő példaként állítva munkatársaik elé. Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat Takaró Mihály József Attila-díjas író, irodalomtörténész kapta. A díjjal a Duna Televízió alapító kurátora előtt tisztelegnek.

A Herczeg Ferenc-díjat a nyáron Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója vehette át. Az elismeréssel a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg az alapító.

A magyar nemzeti hírügynökség alapítója, az MTI kiemelkedő szerkesztője és parlamenti tudósítója előtt tisztelgő Egyesy Géza-díjjal Kertész Róbert, az MTI londoni tudósítója munkáját ismerték el. A kuratórium egy új díjat alapított az MTVA tavaly elhunyt hírigazgató-helyettese emlékére. A Gyukity István-díjat Demény Dóra, az M1 aktuális csatorna kiemelt hírügynökségi szerkesztője vehette át.

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjat idén Petrovics-Mérei Andrea, az M4 Sport műsorvezetője kapta.

A Magyar Rádió egykori zenei igazgatójának, a Zeneakadémia hajdani főigazgatójának emlékére alapított Dohnányi Ernő-díjat Czigány György Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész vehette át.

Wacha Imre-díjban részesült Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes művész, a Duna műsorvezetője, a Montágh Testület tagja. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket. Az ikonikus műsorvezetők előtt tisztelgő Sára-Csoóri Életműdíjat Kudlik Júlia televíziós műsorvezető, bemondó kapta.

A kiemelkedő szakmai munkáért és a közösségért végzett tevékenységért odaítélt Duna-díjat idén Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója vehette át. 0A rangos elismerést Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója adta át, aki hangsúlyozta, hogy a díjakkal nem csak a szakmai nagyságot ismerjük el, egyben köszönetet mondunk a példaértékű munkáért, a hivatástudatért és a közösségformáló erőért.

„Minden korban szükség van azokra, akik kimagasló szakmai tevékenységükön túl szellemiségükkel is formálják a környezetüket, és ezáltal maradandót alkotnak” – tette hozzá az MTVA vezérigazgatója.

A Karinthy-gyűrűt Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes és kiváló művésznek ítélte oda a kuratórium. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó kitüntetést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják.

A díjat Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója adta át. Köszöntőjében kiemelte: „Szombathy Gyula pályája a klasszikus színészmesterség iskolapéldája: nem a manapság oly gyakori talmi csillogással, hanem több évtizedes alázatos munkával vált az ország egyik legismertebb színművészévé és a kabarét szerető közönség kedvencévé”.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: „mindannyiunk életében fontos, hogy egy pillanatra megállva kitüntető figyelemmel forduljunk azok felé, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az élet bármely területén, különösen igaz ez a média esetében. A nézők, hallgatók olvasók figyelme mellett a kollégák elismerése legalább olyan fontos, ezért is jeles nap a mai” – mondta Altorjai Anita, hozzátéve, hogy „a mai díjazottak kiváló újságírók, televíziós és rádiós alkotók, akikre büszkék vagyunk: értéket őriznek és teremtenek, kiválóan szolgálják közösségünket”.

A díjátadót az M5 kulturális csatorna hamarosan műsorára tűzi.

Korábban írtuk