Fotó: MTI/Illyés Tibor
Tizenhat tonna élelmiszert adományozott a Porsche Hungária
Hirdetés

Az adományt a CBA logisztikai központjában rakodták be szombat reggel a szállító járművekbe, amelyek az Ökumenikus Segélyszervezet budafoki központjába vitték.

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs vezetője újságíróknak elmondta, az ukrajnai háború kezdetekor megnyitották Budafokon a logisztikai udvarukat, ahol az elmúlt egy hónapban mintegy félezer önkéntes fordult meg és több mint 200 tonnányi természetbeni adományt mozgattak meg.

A Porsche csoporttól 36 raklapnyi adományt kaptak – közölte, majd azt mondta: ez óriási segítség, hiszen úgy látszik, hogy egy elhúzódó válságról van szó, és minden segítségre szükség van. A most átadott adomány a segélyszervezet raktárába került, ahonnan majd Ukrajnába szállítják, illetve a Magyarországra érkező menekültek ellátására használják majd – mondta el Gáncs Kristóf.

Németh Balázs, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója közölte, a négy járművet addig bocsátják a segélyszervezet rendelkezésére, amíg „a szükség kívánja”.

„Nagyon fontos számunkra, hogy példát mutassunk a többi magyarországi vállalat és magánszemély számára, mert minden egyes fronton elkél a segítség” – fogalmazott, kiemelve: ebben a helyzetben mindenkinek segítenie kell a rászorulókon.

Korábban írtuk