Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Kovács Ferenc beszámolt arról, hogy tájegységi fővadászok kezdeményezésére, vadgazdálkodók, szakácsok, vadhúsfeldolgozók közreműködésével több mint 40 helyszínen adtak át szarvas- és őzhúst, valamint vadételt kórházaknak, mentőállomásoknak, idősotthonoknak az elmúlt hetekben, hálából az egészségügyi dolgozók áldozatkész munkájáért.

Az eseményről kiadott sajtóanyagban szerepel, hogy a tízezer adag vadétel kétszer akkora mennyiség, amekkorával a kezdeményezők előzetesen számoltak.

A főosztályvezető Kaposváron kitért arra: szerdán a kaposvári központú Kaposi Mór Oktató Kórház 500 kilogramm szarvashúst kapott vadászatra jogosultaknak köszönhetően, az alapanyagot az állami erdő- és vadgazdálkodó SEFAG Zrt. öreglaki vadfeldolgozó üzemében készítették elő.

Korábban írtuk

Molnárné Kalmár Beáta, a kórház gazdasági igazgatója azt mondta, hogy a húsból pörkölt készül az intézmény konyháján, az ételből valamennyi munkatársuk kap.

Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott arról szólt, hogy Magyarország – a kormány és az operatív törzs időben meghozott intézkedéseinek, az egészségügyi ellátórendszer munkájának és a lakosság összefogásának is köszönhetően – jól vizsgázott a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A vírussal szembeni első csatát az ország megnyerte, köszönet illet mindenkit, aki ebben részt vett – jelentette ki.

Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kaposi Mór Oktató Kórházban a gyógyításban és az ápolásban dolgozók mellett a háttérben tevékenykedő munkatársak is sokat tettek azért, hogy az intézmény sikeresen átvészelje a válságos időszakot.

A sajtóanyag kitért arra, hogy a SEFAG Zrt. korábban 100 kilogramm vadhúst adott öt somogyi, állami fenntartású idősek otthonának, amelyekben a húsból mintegy félezer adag étel készült.