Hirdetés

Az adomány keddi budapesti átadásán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az NHKT elnöke felidézte: a Chi Fu-csoport tavaly a járvány elleni védekezés sikeréért 11 millió maszkot adományozott Magyarországnak, a Chi Fu Investment Fund Management Zrt. most újabb 10 millió egészségügyi védőmaszkot ajánlott fel.

Kiemelte: az elmúlt egy-másfél év igazolta, helyes döntés volt a keleti nyitás politikája. Ha „nem nyitottunk volna keleti irányba, nem tudtunk volna” lélegeztetőgépeket, maszkokat, egészségügyi védőfelszereléseket szerezni a Távol-Keletről, és nem lettek volna keleti vakcinák sem – jelentette ki az államtitkár.

Jelezte: már 4,7 millió embert beoltottak Magyarországon, azaz az összlakosság 48 százaléka már be van oltva, ezzel a védekezésben Magyarország a világ tíz legjobbja között van. Mindez azoknak a távol-keleti partnereknek köszönhető, akik nyitottak voltak és azonnal segítettek – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy bár lecsengőben van a járvány harmadik hulláma, elképzelhető, hogy a jövőben is a mindennapjaink része lesz a maszkviselés, így a Chi Fu-csoport mostani adománya „a jövőre gondol”. Kitért arra is: miközben az ország nagy része a védekezésre koncentrál, „mások előválasztással bohóckodnak”.

Elmondta: a 10 millió maszkból 1,6 milliót a Magyar Református Szeretetszolgálat oszt ki, és további 1,5 millió-1,5 millió darabot pedig a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak. A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, a Johannita Segítő Szolgálat és a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat 300-300 ezer maszkot oszt szét.

A maszkokból kétmillió határon túl kerül kiosztásra: Erdélybe egymillió, a Felvidékre 500 ezer, Kárpátaljára és Délvidékre 250-250 ezer maszkot juttatnak el a szervezetek.

Egymillió maszkot kap a Chi Fu-csoporthoz tartozó Pápai Hús Kft., elismeréséül annak, hogy a koronavírus-járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben is folyamatosan munkát biztosított a húsüzem dolgozóinak és beszállítóinak.

Austin Jieh vezérigazgató az átadás előtt arról beszélt, hat évvel ezelőtt érkezett a csoport Budapestre, és sikeres tőkeinjekciókat hajtottak végre a pénzügyi és ingatlanszektorban, valamint az élelmiszer-feldolgozásban. Hozzátette: erőfeszítéseiket a jövőben is következetesen és folyamatosan Magyarország jólétének szentelik. Emlékeztetett, továbbra is maszkot kell viselni a fertőzésveszély csökkentése érdekében.

A Chi Fu küldetése, hogy Magyarország és a Kelet kölcsönös megértését kulturális és üzleti kapcsolatok révén erősítse – tette hozzá. Juhász Márton, az átadásnak helyet adó Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a karitatív tanács tagjainak nevében arról beszélt, nagyon nehéz bő egy évet tudhatunk magunk mögött. Hozzátette: a Magyar Református Szeretetszolgálat 381 millió forint értékű tárgyi adományt jutatott célba az elmúlt 12 hónapban.

Korábban írtuk