Komplex vidékfejlesztési lehetőségek a vízbázisok hasznosításán keresztül – egy ilyen címmel megrendezett szakmai nap olyan hatással van a sorskérdésekre nyitott honpolgárra, mint a vadászkürt hangja a vizslára.

A Gödöllőn található Haszonállat-génmegőrzési Központ (korábban Kisállat-tenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ), a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Szent István Egyetem, valamint két magyar cég, az Iszapfaló Kft. és az Aranyponty Zrt. közös szervezésében tető alá hozott rendezvény a magyar vidék számos kitörési pontja közül ezúttal egy különösen rokonszenves és eddig ismeretlen, vagy inkább elfelejtett jövőképet vázolt fel, aminek alapja a víz. Áradásos időkben nem is igen lehetne időszerűbb témát találni.

Kiindulásként V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy a szaktárca a vidéki lét egy-egy területét lefedő mintaprojekteket indít útjára a háztáji gazdálkodás újjáélesztése érdekében, ilyen például a gyógynövénygyűjtés, a népi kismesterségek megtartása és fejlesztése, a gombatermesztés, a nyúltenyésztés, a hungarikumnak számító őshonos baromfi tenyésztése, és így tovább. Vagyis csupa olyasmi, ami munkát és megélhetést ad, és erősíti a vidék népességmegtartó képességét.

Évente több mint húsz ilyen mintaprogram indul, ezek alapján bizonyos irányú fejlesztési terveket fogalmaznak meg, a projektek tapasztalataiból pedig a kormány elé kerülő javaslatok lesznek majd. Fontos azonban, hogy minden ilyen programban szükség van egy, az adott szakterületen jártas és sikeres gazdasági szereplőre.

Az említett kezdeményezések sorába tartozik a Tanyató-program is, aminek célja egyfelől az egészséges, minőségi hazai halellátás biztosítása, másfelől vízbázisaink többcélú felhasználása hazai innovációk bevonásával.

A program ötletgazdája és szakmai partnere a rétimajori Aranyponty Zrt., mely korábban Halra magyar! címmel kampányt indított a halfogyasztás népszerűsítésére. A gondolat abból ered, hogy majdnem minden telken, tanyán, kertben vannak olyan mélyebb fekvésű területek, ahol akár a talajvíz, akár valamilyen közeli víznyerőhely segítségével ki lehet alakítani 50-200 köbméteres kis tavat. Ez évente mintegy 50 kilogramm hal háztáji megtermelését tenné lehetővé, saját fogyasztás mellett értékesítésre is módot adva.

A saját tó megtervezésében, létrehozásában, engedélyeztetésében az elképzelés szerint profi halászati cégek segítenek majd. A program jelentősen megnövelheti a hazai halfogyasztást, ami egyrészt egészségesebbé teszi az étkezést, másrészt jelentős elmozdulást jelent az önellátás felé. Ebben segítséget nyújt a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló, a halgazdálkodásban a horgászatnak és a horgászturizmusnak a halászattal szemben elsőbbséget biztosító, az évente egy alkalommal, meghatározott időre, a rendes horgászjegyhez képest egyszerűbben kiváltható turista horgászjegy intézményét is bevezető, szeptember 1-jétől hatályos 2013. évi CII. törvény is, mely lehetővé teszi, hogy a pecások által fogott hal falusi vendéglátás keretében értékesíthető legyen.

A kiskerti vagy tanyasi tó azonban nemcsak haltenyésztésre alkalmas, hanem víziszárnyasok tartására is, emellett vizével öntözni lehet, a talaj kapillárisrendszerén keresztül csökkenti a belvízveszélyt, jótékony hatással van a mikrokörnyezet klímájára és biodiverzitására, adott esetben pedig turisztikai célokat is szolgálhat, vagyis máris több funkcióról beszélhetünk, ami persze munkahelyeket is teremt. Emellett ösztönzi a vízkezeléssel, víztisztítással, haltartással kapcsolatos innovációt.

Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásában bemutatta a teljes vertikumú halászat modelljét, eszerint a magyar cég halszaporítással- és neveléssel, halászattal, valamint értékesítéssel is foglalkozik, ily módon maga felügyelheti a munkafolyamatokat, és kezeskedhet a minőségért.

A rétimajori tórendszer a régi lápos, vizes világot idézi, és több irányú ökológiai természethasznosításra alkalmas. A haltermelés mellett bivalyt és szürkemarhát is tartanak, ami a kínálatban kolbászt, szalámit is jelent. Rétimajorban helye van a kertészetnek is, a virágoknak éppúgy, mint a gyümölcsöknek, zöldségeknek, fűszernövényeknek, és persze szőlő is akad. Ha pedig így van, akkor lekvár, szörp, bor is készül, a törkölyt pedig lepárolják. Mindezt megfelelő marketinggel el is kell adni, ezért turizmust építenek a rendszerre. Halászattörténeti múzeum, horgásztatás, wellness, rekreáció, túrázás – ki-ki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. A természetes értékek megbecsülésének helyreállításában persze a médiának is óriási felelőssége van, emellett Lévai Ferenc szerint vissza kellene hozni az erdei iskolák és a falusi nyaralások rendszerét a természetközeli vidéki életmód értékeinek megismertetése céljából.

A halas világhoz való visszatérés távolról sem holmi anakronisztikus skanzenvilágot jelent rossz ladikokkal, nádkunyhóban élő pákászokkal. Épp ellenkezőleg, ez az élő jövő. Nem mellesleg mindez összhangban van az Európai Unió törekvéseivel.

Ma, derült ki Urbányi Béla, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docens előadásából, az EU-ban fogyasztott hal 65 százaléka a közösségen kívülről származik, s a cél ezen arány 40 százalékra csökkentése. 2030-ra az EU 136 ezer tonnával akarja emelni az éves haltermelést, és mivel a tengerek tovább nem zsigerelhetők ki, eljön az édesvízi akvakultúra korszaka.

Ez valójában nem újdonság, sokkal inkább visszatérés az ősi tudáshoz. Valaha ugyanis Európa sokkal gazdagabb volt vizes élőhelyekben. Egész Magyarország is tele volt kisebb-nagyobb tavakkal, a Duna-mente éppúgy, mint a ma szikesedő Alföld. A sivatagosodás a vizes élőhelyek lecsapolásának, beszántásának, majd a folyószabályozások, a műtárgyépítések drámai következménye, ezért nem is lehet más célt kitűzni, mint vizeink legalább részleges rehabilitációját, helyreállítását, másképp fogalmazva a nagy területeken űzött monokultúrás szántóföldi gazdálkodás felváltását egy biodiverzitásra épülő, sokszínű, több funkciós gazdálkodással, ahol lehet, visszaadva az ártereket a folyóknak, másutt kisebb-nagyobb tavakat létesítve.

Ma hazánk éves haltermelése mintegy 28 ezer tonna, ennek több mint 90 százaléka az összesen 23 ezer hektárt kitevő tógazdaságokból származik. Van tehát működő gyakorlati példa e modell eredményességére. E tógazdaságok mellett ráadásul vannak intenzív haltermelő üzemek, melyek geotermikus energiát hasznosítanak, ezek nagyjából 2000 tonna halat adnak évente.

Legjelentősebb halfajunk a ponty, ez teszi ki a megtermelt és hálóval vagy horoggal fogott fajok 66 százalékát, az említett intenzív haltermelő üzemekben pedig újabban olyan idegen fajokat is nevelnek, mint például az egyre népszerűbb afrikai harcsa. Sajnos őshonos halaink egy hányada – például az igen ízletes aranykárász – jelentősen visszaszorult, ezért ezeket kívánatos erőteljesebben bevonni a hazai termelésbe, amellett, hogy génmegőrzésükre fokozott figyelmet kell fordítani.

A valaha a Duna királyának számító viza a folyószabályozások és műtárgyépítések nyomán gyakorlatilag eltűnt a folyóból, pedig e faj és más tokfélék ikrájából készül a legértékesebb fekete kaviár. Az újjáélesztendő akvakultúrában e halfajok tenyésztésének is van jövője – persze a hatalmasra növő halak nem a Tanyató-programban találják meg helyüket.

Annál inkább bekapcsolódhatnak olyan hazai cégek, mint a gödöllői rendezvény egyik társszervezője, a beszédes nevű Iszapfaló Kft. E vállalkozás biológiai iszaptalanítással, vízminőség-javítással, üledékhasznosítással foglalkozik. Az iszap ugyanis ideális esetben nem veszélyes hulladék, hanem szerves tápanyagok forrása.

A folyamat során különböző ásványokkal, illetve baktériumok, gombák munkába fogásával bontják le az iszapot, úgy, hogy a benne lévő tápanyag újra hasznosul részben a vízben, részben a zagytérben adott esetben az iszapra telepített zöldségeskertben.

A gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központban megtartott demonstrációs bemutató során megtekinthettük a hidromechanizációs (vagyis a többé-kevésbé szilárd, összetömörödött üledéket a szivattyúcsőben áramoltatott víz segítségével eltávolító) minikotró működését, mely a zagytérbe hányja az iszapot. Ez felhasználható gáterősítésre, táj- és kertépítésre is.

Ugyancsak figyelemre méltó a mesterséges tavak karbantartásához az úszó napelemsziget; ez három 100 wattos napelemből áll, melyek két nagy akkumulátort töltenek, ezek energiája áramoltatja óránként 25 köbméter teljesítménnyel a levegőt a vízben. Szintén napelemes tápadagolóval működik a ketreces halnevelő.

A tógazdálkodáshoz kapcsolható legizgalmasabb fejlesztésnek az Organica Zrt. kísérleti úszó bioreaktorát találtuk. Ez nem más, mint járófelülettel is ellátott, alulról levegőztetett úszó modulok sokasága, melyekbe növényeket telepítettek. Ezek vízbe lógó gyökérzónája maximum másfél méter. A módszer lényege, hogy a növények gyökérzetén (mely egyébként megfelelő mesterséges anyaggal is helyettesíthető) úgynevezett biofilm képződik, s az ezeket alkotó mikrobatelepek végzik a víz megtisztítását a szerves szennyeződésektől. Ez tehát abszolút környezetbarát, kemikáliáktól mentes megoldás.

A gödöllői rendezvény és a hozzá kapcsolt demonstrációs bemutatóhelyek a résztvevő szakmai szervezetek közös vállalkozásának részét képezték, melynek célja egy egyedülállóan összetett halászati központ kialakítása a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ területén. Kísérleti telepről van szó, ahol együtt van a génmegőrzés, a vízkezelés és víztisztítás, valamint a családi, tanyasi méretű halgazdálkodás vizsgálatának minden fázisa, továbbá az oktatás, ezt támogatandó avatták fel múlt héten a Halászati Génmegőrzési Kutatási, Képzési és Szolgáltatási Programközpontot, mely a jövőben a Tanyató-program gazdája lesz. Az együttműködő partnerek célja olyan átfogó, összetett szolgáltatásrendszer kimunkálása, mely a hazai vízbázisok védelme és környezetkímélő hasznosítása révén a magyar vidék életminőségét, gazdasági erejét, népességmegtartó képességét növeli.

Derűlátásra ad okot, hogy az akvakultúrának – noha nagy bajuszú eleink valószínűleg más néven nevezték – az Árpád- korba visszanyúló hagyománya van, és bár az eltelt sok száz évben több lépésben alaposan átalakult a tájhasználat, az ezzel részben összefüggő aggasztó népesedési adatok és a klímaváltozással járó egyre gyakoribb időjárási szélsőségek arra figyelmeztetnek, hogy ideje visszatérni a harmonikus életfelfogáshoz, amennyire csak lehetséges. Hagyományainkra lehet és érdemes fejlesztéseket alapozni, és ehhez a hazai források mellett rendelkezésre állnak az Európai Unió 2014-től induló költségvetési ciklusának forrásai is, a 2020-ig tartó időszak támogatásai programjai ugyanis kiemelten kezelik a vízbázisok védelmét és hasznosítását.

Ágoston Balázs