Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A református püspök hozzátette: jelenleg hétezer gyermek jár református óvodába.

Ismertetése szerint az óvodaprogram építkezéseinek valamennyi terve elkészült, döntő többségében kiírták a közbeszerzési pályázatokat, a projektek harmadánál el is kezdődtek az építkezések.

Mint elmondta, az új óvodák helyszínének kiválasztása kétéves folyamat volt. Elsősorban olyan nagyvárosokban építkeznek, ahol jelentős számú református él, és ahol a szülők ezt igényelték „Nagykanizsától Nyíregyházáig, Pécstől Miskolcig”. Reményeik szerint később a kisebb településeken is épülhetnek majd új óvodák – tette hozzá.

Korábban írtuk

Kitért arra: a 19 óvodafelújítás során bővítik az intézményeket, például tornateremmel, és a felújításnak minden esetben része az energetikai korszerűsítés.

Bogárdi Szabó István szólt arról is: a református óvodákba más felekezetű és nem vallásos szülők gyermekei is járhatnak, amennyiben a szülők elfogadják a református pedagógiai elveket.

Hozzátette: a református óvodákban van elemi szintű hitoktatás, amelynek része a vallásos érzék kialakítása és az imádkozni tanulás.

„Nem gyermekmegőrzőnek tekintjük az óvodát, hanem a családokkal egyetértésben, egyházi közösségben, egészséges világlátású gyermekeket szeretnénk nevelni” – fogalmazott Bogárdi Szabó István.