A koronavírus nyomán innovációra van szükség már a kétoldalú megállapodások kapcsán is, ezért most több…

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, May 11, 2021
Hirdetés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-járvány miatt a dokumentumokat „több ezer kilométer távolságból” írták alá.

Ismertette, a magyarországi egyetemeken évente 40 ösztöndíjat biztosítanak kolumbiai hallgatóknak. Az érdeklődés mértékét jól jelzi, hogy 250 kolumbiai hallgató pályázott ezekre az ösztöndíjakra – jegyezte meg.

A magyar külügyminiszter kiemelte: az együttműködés Kolumbiával a déli nyitás politika fontos eleme. Magyarország egészségügyi eszközök küldésével hozzájárult a Venezuelából elmenekültek kolumbiaiak ellátásához.

Magyar cégek a közelmúltban beléptek a latin-amerikai ország gyógyszeripari és mezőgazdasági piacára. A két ország közösen dolgozik tovább a Vallásszabadság Nemzetközi Szövetségében a keresztények és más felekezetek üldöztetésének visszaszorításáért – írta bejegyzésében Szijjártó Péter.

Korábban írtuk