A beléptetettek közül a rendőrség 638 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. A rendelkezésre álló idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – tájékoztatott az ORFK.

Hirdetés

 Hozzátették, hogy a rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte szombaton a police.hu oldalon, hogy az ukrajnai háború elől pénteken 1364 ember, köztük 620 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A különvonatokkal Kőbánya-felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba – írták.

Hozzátették, hogy a fővárosi és vidéki szálláshelyeken 106 ember, köztük 70 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

A BRFK a Készenléti Rendőrséggel és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának hallgatóival Kőbánya felső vasútállomáson és a BOK csarnokban segíti az Ukrajnából érkező menekülteket. A feladatok ellátásában támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A helyszíni kommunikáció elősegítése érdekében a BRFK 31 ukrán tolmáccsal kötött megbízási szerződést, és saját állományából is biztosít tolmácsot – írták.

Közölték azt is, a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.

Korábban írtuk