Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A beléptetettek közül a rendőrség 353 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes, és ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséhez – írták.

Az ukrajnai háború elől szombaton 132 ember, köztük 74 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte vasárnap a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és a rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket, és támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – közölte a BRFK.

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton szombaton 446 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak, az éjszakát 67 ember töltötte a létesítményben – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala vasárnap.

A közel 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internet elérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve – írták.

A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazók számára a Keleti és a Nyugati pályaudvarokra, valamint a Liszt Ferenc repülőtérre különbuszokkal biztosítják az eljutást, a hazánkban maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában – áll a közleményben.

Korábban írtuk