Hirdetés

A közlemény szerint a nagy igénylésszám és a már leszerződött állami támogatások összege is azt bizonyítja, hogy az otthonfelújítási támogatás hathatós segítséget nyújt a családoknak, hiszen mára csaknem félmillió ember élhet Magyarországon olyan otthonban, amelyet állami támogatás igénybevételével újított fel a család.

Magyarország eddigi legnagyobb otthonfelújítási programját a kormány 15 hónapja indította el – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: tavaly óta a gyermekes családok nemcsak új otthonuk megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is vissza nem térítendő állami támogatást és kedvezményes kamatozású hitelt kaphatnak.

Azt írta, a baloldal 2010 előtt az otthonteremtési támogatások megszüntetésével és a családtámogatások megnyirbálásával kiszolgáltatott helyzetbe hozta a gyermekes családokat, és családok százezreit sodorta adósságcsapdába a devizahitelekkel.

A Fidesz-KDNP kormány azonban még a koronavírus-járvány időszakában is olyan támogatási formákat alkotott, amelyek biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá teszik a családok életét „még a háború árnyékában is” – emelte ki.

Korábban írtuk

Hozzáfűzte: a nemzeti kormány idén a GDP (bruttó hazai termék) 6,2 százalékát fordítja a családokra, több mint három és félszer annyit, mint a baloldal 2010 előtt.

Azért dolgozunk, hogy Magyarország erős és családbarát ország legyen – közölte Zsigó Róbert.