A tárcavezető hangsúlyozta: a méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása az agrártárca és a kormány stratégiai érdeke. A méhállomány fenntartása ugyanis kiemelt szerepet játszik a biológiai sokféleség megőrzésében, a méhészet gazdasági-társadalmi funkciója pedig a vidék népességmegtartó képességének erősítésében és a lakosság egészséges élelmiszerrel való ellátásában is megnyilvánul. A méhészek tevékenysége a nemzetgazdaság és az egész társadalom számára is rendkívül hasznos, sőt a természeti környezetünk fennmaradása szempontjából is nélkülözhetetlen – tette hozzá a miniszter.

Hirdetés

Nagy István arról is beszélt, hogy 2023 és 2027 között a méhészeti ágazat a szektorális támogatás keretében a hazai forrással együtt mintegy 42,7 millió euró támogatásban részesül. Ehhez további lehetőségek állnak a méhészek rendelkezésére a KAP vidékfejlesztési keretéből, továbbá lesz pénz kutatásokra is. Sőt, mindezekhez továbbra is hozzájárulnak a hazai támogatások, hozzávetőleg egymilliárd forint összegben. Ezeket méhészeti járművek fenntartására és a méhállomány egészségügyi állapotának megőrzésére lehet igényelni – sorolta a tárcavezető.

Kiemelte: a lehetőségek teljes körű kihasználásával a méhészetbe áramló támogatások összege így öt év alatt meghaladja az 50 millió eurót, ami éves szinten 10 millió eurót jelent. A miniszter a közlemény szerint rámutatott, hogy a Fulmer méhészet csaknem egy évszázada őrzi és gyarapítja az értékes tudást, adja át generációról generációra, aminek köszönhetően ma már a világ közel negyven országába juttatja el a kiváló magyar mézet. Az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás keretében elnyert, több mint 921 millió forintnyi támogatás, amely a Mézfeldolgozó fejlesztését szolgálja, további lehetőségeket nyit nemcsak a vállalkozás magyarországi fióktelepe számára, hanem a magyar vidék számára is – közölte Nagy István.

Korábban írtuk