Hirdetés

A peticiok.com oldalon megtalálható kezdeményezést szinte minden kontinensről támogatták. Több mint négyszáz településről érkeztek aláírások, New Yorkból, Londonból, Székelyudvarhelyről és Szabadkáról is – emelte ki a lap.

A kezdeményező azt akarja elérni, hogy maradéktalanul megvalósuljon a Liget Budapest projekt.

A felhívás szövege szerint a főváros új vezetése meg akarja akadályozni az utóbbi száz év legnagyobb kulturális fejlesztését, a lebontott Petőfi Csarnok helyén az Új Nemzeti Galéria, a korábbi Közlekedési Múzeum területén pedig a Magyar Innováció Háza megépítését.

A kezdeményező ezért arra kéri a kormányt, hogy tegyen meg mindent a Liget Budapest projekt „megmentéséért”, vigye véghez következetesen eredeti elhatározását – olvasható a Magyar Nemzetben.