Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. ápr. 29.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Mittwoch, 29. April 2020
Hirdetés

Maruzsa Zoltán elmondta, eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból.

A vizsgázók 97 százaléka érettségizni akar, a vizsgáktól történő visszalépés mellett – a rendelkezésre álló ötnapos határidő alatt – a jelentkezők mindössze három százaléka, 2455 érettségiző döntött – ismertette.

A meghozott óvintézkedésekről szólva Maruzsa Zoltán kifejtette, a vizsgák előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak.

Korábban írtuk

Az államtitkár hangsúlyozta, semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolták meg magukat, nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán.

A sajtótájékoztatón Maruzsa Zoltán jelezte, hogy a munkába járók és az érettségizők találkozásának minimalizálása érdekében az első héten délelőtt kilenc órakor kezdődnek a vizsgák. Az iskolák épületében nem lesz rendőri jelenlét, az intézmények környékén és a közterületeken viszont ők segítik a forgalomirányítást és a rend fenntartását.

Az állami tartalékok terhére tanulói maszkból több mint 422 ezret szállítanak ki, a felügyelőtanároknak és az emelt szintű javítótanároknak pedig 147 ezer maszk és ugyanennyi pár kesztyű áll majd rendelkezésre. A védőeszközöket csütörtöktől vehetik át az intézmények a kormányhivatalokban.

Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kap, a vizsgák előtt alaposan kitakarítják az épületeket, ellenőrzik a mosdók felszereltségét és tisztaságát, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos lesz a takarítás az iskolákban – összegezte az intézkedéseket az államtitkár. Mint mondta, a felügyelőtanárok beosztásának készítésekor figyelembe veszik az idős, krónikus betegségben szenvedő pedagógusok egészségi állapotát. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – tette hozzá.

A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba történő belépésre több bejáratot lehet majd használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha. Nem lesz központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését pedig 24 órás pihentetéssel oldják meg – emelte ki.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: a magyar rendőrök beengedik az országba a határon túlról érkező vizsgázókat, akik mentesülnek a 14 napos kötelező karantén alól is. A szomszédos országokban folyamatban van az ezzel kapcsolatos szabályozás kidolgozása, a tudnivalókról a hétvégéig az Oktatási Hivatal honlapján tájékozódhatnak az érettségizők – jelezte.

A köznevelési államtitkár szólt arról, hogy a vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több mint 941 ezer feladatlap készül, ez összesen 12 milliónyi oldal. A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat hat nap alatt huszonhat teherautó szállítja ki 189 járási hivatalba, onnan veszik majd át a vizsgaszervező intézmények – ismertette.