György István a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézetben működő oltópontot tekintette meg Széles Sándor megyei kormánymegbízottal és Molnár Sándorral, az intézmény főigazgatójával.

Hirdetés

Elmondta, az oltási akcióban 724 ezren vették fel a harmadik, 109 ezren az első, 52 ezren pedig a második oltást.

Ezzel 6,1 millió felett van a legalább egyszer oltottak és 5,8 millió felett az immunizáltak száma. Több mint 2,5 millió embert háromszor oltottak be – tette hozzá. A politikus ezt rendkívül jelentősnek nevezte a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

Az oltási munkacsoport vezetője rámutatott: a nemzetközi példák szerint a vakcina beadása után 4-6 hónappal csökken a szervezet immunválasza, és a régebben oltottak is a betegek, a fertőzők közé kerülhetnek.

Korábban írtuk

Ahhoz, hogy meg lehessen előzni, hogy náluk súlyosabb lefolyású legyen a betegség, mindenképpen szükséges a harmadik oltás, hiszen az 90 százalék fölé emeli a védettséget – mondta.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a héten továbbra is előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet oltást kérni az ország 101 kórházában működő oltópontokon, amelyek mindegyikén felvehető a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm-vakcina is.

György István közölte: az operatív törzs kérésére az országos oltási munkacsoport foglalkozik az 5-11 éves korosztály oltási stratégiai tervének kidolgozásával, és ezzel várhatóan a jövő hét elejére kész lesz.

Ezután a kormány meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket. A gyermekeknek szánt vakcina az előzetes hírek szerint december 20. körül érkezik az országba – mondta.

Molnár Sándor, a kórház főigazgatója a helyi adatokról elmondta: az intézményben az oltási akcióban 7500 harmadik és 750 első oltást adtak be.

Hozzátette, ők november elején megemelték az oltási időpontok számát, aminek köszönhetően 6100-an jelentkeztek harmadik és 1300-an első, illetve második oltásra az akció előtti hetekben.

Azok, akik tavasszal és nyáron az intézményben vették fel az első két vakcinát, javarészt már megkapták a harmadikat oltást is – mondta.