Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Keresztet mintázó fényjáték a Duna felett, az Országház elõtt Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án.
Hirdetés

A műsorban kiemelkedő szerepet kaptak a drónok is, amelyek a fináléban a szent keresztet formázták meg.

Az egyedülálló narráció hat fejezetben mesélte el Magyarország történetét, a zenei aláfestést, amely egy 150 fős nagyzenekar közreműködésével készült el, Telek Norbert zeneszerző álmodta meg – írták.

Úgy fogalmaztak, hogy a Szent István-nap hagyományos ünnepi attrakciója „minden eddiginél nagyobb élményt adott” az országnak, „lélegzetelállító tűzijátékot” lehetett látni.

Több mint 700 ezren követték élőben a mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között elterülő eseményt, teljesen megteltek a rakpartok.

Korábban írtuk

A félórás show volt Európa legnagyobb fény- és tűzijátéka volt, a nézők nagy tapssal fogadták a hangulati elemeket.

A minden eddiginél több érdeklődőt vonzó Szent István-napi programsorozat hozzájárul a fővárosi turizmus fellendítéséhez, több tízezer vállalkozás forgalmához. A rendezvények komoly segítséget jelentenek a válság által sújtott vendéglátóhelyeknek, szálláshelyeknek, zenészeknek – olvasható a közleményben.