Fotó: MTI/Varga György
A 7-es főút és a Petőfi utca kereszteződésében kialakított körforgalmú csomópont Nagykanizsán, az avatása napján, 2022. május 11-én

Mosóczi László a 7-es főút és a Petőfi utca kereszteződésében kialakított körforgalmú csomópont avatásán felidézte, hogy 2010 óta már több mint 6500 kilométernyi útszakaszon, főként mellékutakon történt korszerűsítés. Tavaly a tervezett ezer kilométert csaknem negyedével meghaladta a rendbe tett útszakaszok hossza. Hozzátette, hogy a 480 útszakaszt érintő tavalyi felújítások költsége mintegy 220 milliárd forint volt, jelentős részben a Magyar falu program keretéből.

Hirdetés

Az 570 millió forintból megvalósult nagykanizsai körforgalom kialakítása kapcsán az államtitkár jelezte: az Európai Unió azt a célt tűzte ki, hogy 2050-re már ne legyen halálos baleset a közutakon. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az 1990-es években évente 2000 felett volt a halálos közúti tragédiák száma, az utóbbi években ez 600 körül alakul. Ez még mindig sok, ezért van szükség már fiatal korban a biztonságos közlekedés oktatására, az állam részéről pedig a közlekedés biztonságosabbá tételére – mondta.

Mosóczi László kitért arra is, hogy Zala megye hamarosan megkerülhetetlen logisztikai és közlekedési csomóponttá válik a jelenleg is zajló közlekedési beruházások jóvoltából. Említette egyebek mellett az M76-os autópálya építését Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg között, valamint a 74-es főút Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti szakaszának négysávúsítását az osztrák határ irányába, a megyében tervezett vasútipálya-fejlesztéseket, továbbá a Zalaegerszegen épülő konténerterminált és a Nagykanizsán kialakítandó vagongyárat.

Cseresnyés Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként kiemelte: az átalakított csomópont másfél éves előkészítés után, kiemelt beruházásként valósulhatott meg. Nemcsak biztonságosabbá teszi az átkelést a járművek, a gyalogosok és a kerékpárosok számára, hanem megkönnyíti a közlekedést a régi és az újonnan épülő ipari parkok irányába is.

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a város hat út és két vasútvonal találkozásában fekszik, ami fontos közlekedési csomóponttá teszi. Az új körforgalomtól alig 25 perc alatt érhető el a Balaton, 3 óra alatt pedig az Adriai-tenger.

Mórocz László, a Magyar Közút Zala megyei igazgatója azt mondta: a beruházás azért is volt fontos, mert a 7-es főút ezen szakaszát naponta mintegy 10 ezer jármű veszi igénybe, így a korábban balesetveszélyes kereszteződést felváltó új körforgalom már biztos átkelést tesz lehetővé minden közlekedő számára.

Korábban írtuk