Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Mercedes-Benz REFORM 501 LE szóló típusú autóbusz a székesfehérvári autóbuszállomáson az új buszok bemutatóján 2022. január 20-án

Palkovics László a hazai fejlesztésű és gyártású Mercedes-Benz Reform 501 LE típusú szóló autóbuszok átadásán közölte: a program keretében megvásárolt buszok kilencven százaléka a győri Kravtex és a debreceni ITE Bus & Truck terméke. Hozzátette: az utóbbi cég által leszállítandó 88 buszból az első hatot adták át most.

Hirdetés

A tárcavezető megemlítette, hogy a Volánbusz 2018-ban „pörgette fel” jármű-fiatalítási programját, ennek köszönhetően az elmúlt négy évben 1700 autóbuszt állítottak forgalomba, ezzel a flotta 13 évnél magasabb átlagéletkora 2021 végére 10,6 évre csökkent. A további fejlesztések eredményeként 2022 végéig a teljes autóbusz-állomány 40 százaléka megújul, az átlagéletkor 8 év közelébe csökken.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a hazai károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés, ezen belül 98 százalékban a közúti forgalom felel, ezért több intézkedéssel támogatják az elektromos mobilitás elterjesztését. A Zöld Busz Programban száz elektromos autóbusz beszerzését segíti a kormány: év elejétől zajlik a próbaüzeme azoknak a Mercedes-Benz eCitaro típusú járműveknek, amelyekből negyven a budapesti agglomerációban jár majd, további hatvan darabra pedig folyamatban van a közbeszerzési eljárás, e tételből Székesfehérvárra érkezik majd tizenkét jármű – tette hozzá.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár elmondta, hogy a most átadott hat járművet továbbiak követik, összesen 88 ilyen típusú jármű szolgálja majd helyközi forgalomban nem csak Fejér megye, hanem Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megye utazóközönséget is.

Vargha Tamás (Fidesz) Székesfehérvár országgyűlési képviselője fontos lépésnek nevezte az új buszok átadását, mert a még versenyképesebb közösségi közlekedés révén érhető el a városi közlekedésben egyre növekvő számú gépjárművek csökkenése, ezzel párhuzamosan pedig a károsanyag kibocsátás mérséklődése.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a teljes egészében megújult Székesfehérvár-Budapest vasútvonal átadása óta megduplázódott az utasok száma a két város között, a további növekedést segítheti az integráció után a MÁV és a Volánbusz egységes jegy- és bérletértékesítési rendszere, valamint Székesfehérváron a vasútállomás mellé épülő intermodális csomópont is.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy nettó 6,4 milliárd forintból szerzik be a 88 darab hazai gyártású autóbuszt, amelyek közül nyár közepéig 26 áll forgalomba Fejér megyében, ezzel az érintett útvonalakon utazó több mint 2,8 millió utas számára biztosítanak még kényelmesebb utazást.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy több mint 700 munkavállalójuk gyártja, 150 mérnökük pedig fejleszti a járműveket, és emellett 980 beszállítójuk van, ezzel hatezer embernek adnak munkát. Jelezte, hogy a hazai közép- és felsőoktatásban, illetve a duális képzésben is jelen vannak, eddig több mint ötszáz tanuló sajátította el a szakmát képzési központjukban.

A sajtóanyag szerint az új buszok 45 ülő- és 30 állóhellyel rendelkeznek, alacsony belépésűek, akadálymentes kialakításúak. A járműveket klímaberendezéssel, kamerával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel és utasszámlálóval szerelték fel, hajtásukról korszerű dízelmotor gondoskodik.

Korábban írtuk