Fotó: MTI/Balázs Attila

György István a mintegy 80 millió forintból felújított járási hivatalépület átadásán elmondta, a kormányzati épületek megújítására különböző európai uniós programok segítségével 40 milliárd forintot fordított a kabinet, amely ehhez az összeghez hazai forrásokat is átcsoportosított.

Hirdetés

Emlékeztetett, az elmúlt több mint tizenkét évben jelentős változások történtek a közigazgatásban, 2011-ben elindult a kormányhivatali rendszer, visszatért a járási közigazgatási rendszer és ma már 310 kormányablak működik szerte az országban.

A komplex fejlesztési program nemcsak a feladat- és hatásköröket változtatta meg, hanem elkezdődött az épített és hivatali infrastruktúra fejlesztése is – tette hozzá.

Nyíregyházán 2020-ban a foglalkoztatási osztály épülete újult meg 75 millió forintból, ezt követte a vásárosnaményi beruházás, később 375 millió forintot fognak fordítani a gépjármű-vizsgáztatási vizsgasor fejlesztésére, illetve egy záhonyi épületberuházásra.

Az országosan felhasznált több mint 40 milliárd forintból 2,2 milliárd forint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hasznosult, nem beszélve a Modern városok program és a Magyar falu program keretében érkezett forrásokról, amelyek egy része szintén ezt a célt szolgálta – hangsúlyozta György István.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a vásárosnaményi központú választókerületben – egy későbbi terv részeként – Záhonyban fog megépülni egy új kormányhivatali épület.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Román István megyei kormánymegbízott és Filep Sándor, Vásárosnamény Fidesz-KDNP-s polgármestere. A városvezető arról beszélt, a beregi város 2021-ben 15 pályázatot zárt le, amelyek segítségével 2,7 milliárd forint értékű fejlesztések érkeztek Vásárosnaményba.

Korábban írtuk