A beléptetettek közül a rendőrség 309 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

Hirdetés

Vonattal 268 ember, köztük 125 gyerek érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre csütörtökön – tudatta az ORFK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben.

Korábban írtuk