Korózs Lajos és Komjáthi Imre: a kormánydöntés után több millió ember marad az út szélén.

Gepostet von MSZP am Mittwoch, 8. April 2020
Hirdetés

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke az MSZP Facebook-oldalán követhető sajtótájékoztatón azt mondta, a szociális ágazatban tevékenykedők rabszolgaként dolgoznak, a járvány elleni védekezésből is kiveszik a részüket, ennek ellenére a kormányzati megnyilvánulásokból kiderült: nem számíthatnak olyan juttatásokra és kedvezményekre, mint az egészségügyben dolgozók.

Az ellenzéki képviselő szerint Orbán Viktor miniszterelnök teljesen hülyének nézi a nyugdíjasokat, ugyanis a jövő évre ígért egy heti plusz nyugdíj – átlagnyugdíjjal számolva – nem éri el a havi 3000 forintot. Milyen segítség ez annak az embernek, akinek holnap kellene ennivalót venni? – firtatta.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt követelte, azonnal hozzon a kormány olyan intézkedéseket, amelyek segítik a járvány miatt munka nélkül maradt embereket. Hozzátette: elmúlt 22 napban minisztériumi becslések alapján körülbelül 100 ezer ember veszítette el a munkahelyét, naponta 5-6 ezerrel nő a munkanélküliek száma.

Sürgette az elbocsátási stop bevezetését a közszférában és a multinacionális cégeknél, valamint az álláskeresési járulék időtartamának és összegének megemelését, a fizetések 80 százalékának átvállalását.

Az alelnök szégyennek nevezet, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a miniszterelnök tanácsadója azt mondta kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában: „annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”.