Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A nyertes projektek 2020. szeptember 1. és december 1. között indulnak – jelentette be hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közlemény szerint az egyéni kutatókat, kutatócsoportokat célzó, úgynevezett OTKA-típusú (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázati konstrukció a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak fejlődését és tudományos sikereit segíti elő, növelve a magyar kutatók és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét.

Három kutatói kategóriában született most eredmény, így több mint 320 kutató, kutatócsoport csaknem 11 milliárd forint támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett alapkutatási pályázatokon.

Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kiemelte: összesen 1338 pályázat érkezett be, ami a tavalyihoz képest a kutatói érdeklődés jelentős, 17,6 százalékos emelkedését mutatja, a pandémiás helyzet ellenére sem csökkentek az állami kutatási források, sőt, az OTKA-pályázatok esetében még növekedtek is tavalyhoz képest, hiszen a kormányzat elkötelezett a kutatás-fejlesztés objektív alapokon nyugvó támogatására.

Korábban írtuk

A posztdoktori és a fiatal kutatói kiválósági program idén a kutatói életpályájuk elején állók számára biztosított 4,9 milliárd forint támogatást. A támogatói döntés szerint az előbbiben 64, utóbbiban 99 fiatal kutató számára nyílik lehetőség hároméves posztdoktori foglalkoztatás megkezdésére, valamint önálló kutatási projekt elindításra. Ezekben a kategóriákban már tavaly is 23 százalékkal nőtt a pályázói létszám a tavalyelőttihez képest, ezt idén újabb 15-16 százalékos pályázói létszámemelkedés követte.

A tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok külön kutatási témapályázati felhívás keretében pályázhattak 6,6 milliárd forint keretösszegű támogatásra. Ez a program foglalja magába – mintegy félmilliárd forint támogatási kerettel – a magyar-osztrák és a magyar-szlovén kutatói együttműködési projektek támogatásait is, melyeknek az eredményhirdetése csak később, majd a külföldi társfinanszírozó partnerintézmény döntése után lehetséges. A hazai kutatóhelyek alapkutatási témapályázatainak kategóriájában 667 beérkezett pályázatból 164 projekt indulhat el, összesen 6,1 milliárd forint támogatással – írta a közlemény.

Az OTKA támogatási döntések többszintű eljárásban, szigorú kritériumok szerint, egyéni bírálók és szakértői testületek bevonásával történik. Az idén bevezetett tudománymetriai (tudományos teljesítményt mérőszámokkal kimutató) rendszer, amely a publikációs adatbázisok, kiemelten a Magyar Tudományos Művek Tára alapján ad objektív képet az egyes pályázók publikációs teljesítményéről, figyelembe véve az adott kutató életkorát és tudományterületét. A tudománymetriai rendszer bevezetését az egyéni bírálók döntő többsége hasznosnak találta, közülük is a fiatalabb kutatók körében volt nagyon népszerű, de az objektivitást szolgáló rendszer elfogadottsága a szenior kutatók között is kiemelkedőnek bizonyult.