A július 16-án, 66 évesen, súlyos betegség után elhunyt szakember csütörtöki búcsúztatásán számos volt játékosa és edzőkollégája vett részt, továbbá jelen volt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.

(MTI Fotó: Kovács Tamás)

Az irányításával 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert csapat nevében – könnyeivel küszködve – Petry Zsolt kapus mondott beszédet. Kiemelte, hogy Bicskei Bertalan igazi hadvezér volt a pálya szélén, s nélküle nem sikerült volna legyőzniük a Szovjetunió csapatát a moszkvai Luzsnyiki Stadion 80.000 nézője előtt rendezett döntőben.

Az MLSZ részéről Borbély Zoltán, a sajtó- és jogi iroda vezetője búcsúzott el Bicskei Bertalantól, aki játékosként egyszer ölthette magára a címeres mezt, míg szövetségi kapitányként – két ciklusban – összesen 45 mérkőzésen dirigálta a nemzeti együttest, ezzel Baróti Lajos, Mészöly Kálmán és Sebes Gusztáv után a negyedik legtöbb meccset töltötte a válogatottnál szakvezetőként. Borbély megjegyezte: az elhunyt játékos-pályafutása utolsó éveiben igazi „11-es ölő” kapus volt, s nem véletlen, hogy tanítványa, Petry az ifjúsági Eb-döntő büntetőpárbajában megfogta a sorsdöntő 11-est.

Bicskei Bertalan futballistaként a Bp. Honvéd és az MTK hálóőre volt. Edzőként először az ifjúsági válogatottnál dolgozott, később két különböző időszakban irányította a felnőtt válogatottat. Itthon az MTK, a Bp. Honvéd, a Győri ETO, a Videoton és az Újpest csapatánál tevékenykedett, emellett számos alkalommal vállalt munkát külföldi klubok, válogatottak mellett. Legutóbb Libériában dolgozott.

Bicskei Bertalant az MLSZ mellett a Győr, a Budapest Honvéd és az MTK is saját halottjának tekinti.

(MTI)