Az államtitkár hozzátette, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a magyar gazdaság a vírusválság dacára is működik

Hirdetés

Tájékoztatása szerint a gazdaságvédelmi akciótervben meghirdetett bértámogatásokkal mintegy 280 ezer munkavállalón segített a kormány.

A bértámogatások és egyéb intézkedések – köztük az adó- és járulékcsökkentés, hitelmoratórium, beruházás-ösztönző és hitelprogramok – 1,4 millió munkavállaló kilátásait, lehetőségeit javították. A kormányzati lépéseknek jelentős szerepük van abban, hogy a foglalkoztatottak száma ismét meghaladja a 4,5 milliót Magyarországon – jelentette ki az államtitkár.

A július közepe után hozott döntésekkel jelenleg is több mint ezer cég kap munkahelyvédelmi bértámogatást több mint 10 ezer munkavállalója után, és további mintegy kétezer vállalkozás több mint 20 ezer munkavállalója számára garantál biztonságot a munkaerő kötelező továbbfoglalkoztatása. A munkahelyteremtő bértámogatás hathónapos támogatási időszaka révén foglalkoztatásban van az összes érintett, közel 30 ezer cég mintegy 40 ezer dolgozója. A kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) szektor célzott programja pedig közel 100 cég több mint 4 ezer magasan képzett munkavállalója után fizet most bértámogatást – sorolta Bodó Sándor.

Korábban írtuk

Kiemelte: összességében több mint 33 ezer cég közel 75 ezer munkavállalója részesül a bértámogatások nyújtotta védelemben. Hozzátette: a munkaerőpiacon annak sincs jele, hogy a programban nyújtott hozzájárulásokból kifutó cégek automatikusan elbocsátanák érintett dolgozóikat.

Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar foglalkoztatás szintje már elérte az év eleji értéket, a regisztrált álláskeresők száma pedig a júniusi mélypont után több mint 53 ezerrel csökkent. A gazdaság működőképességét támogató intézkedésekkel a jócskán az uniós átlag alatti munkanélküliség tovább mérséklődhet Magyarországon.