Bakondi Györgyöt elsősorban a nizzai merényletről kérdezték. Csütörtökön egy tunéziai férfi három emberrel végzett és többet megsebesített a nizzai Notre-Dame-bazilikában elkövetett késes merényletben. A férfiről kiderült, szeptember 20-án érkezett az olaszországi Lampedusa szigetére.

Hirdetés

A főtanácsadó elmondta: a férfiról tudni, hogy nem jogosult politikai menedékjogra, kapott egy kiutasító határozatot. Majd elszökött, és egyelőre tisztázatlan körülmények között érkezett Franciaországba, ahol az „európai felfogás szerint elképzelhetetlenül kegyetlen” bűncselekményt elkövette.

Kiemelte: az illegálisan Európába érkezők – akik megszegik a nemzeti, az uniós és az ENSZ-szabályokat – jelentős részének „köze sincs a politikai menekült kategóriához”, ők általában a jobb megélhetés miatt érkeznek.

Előfordul, hogy terroristák is elvegyülnek közéjük – tette hozzá.

Korábban írtuk

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Németországban 400 ezren vannak, akiknek a politikai menedékjog iránti kérelmét elutasították, de kitoloncolni nem tudják őket.

Bakondi György beszélt arról is, hogy azokban az országokban, ahol tömeges a migráció, illetve nagyobb számban élnek bevándorlók, könnyebben találnak segítséget az illegális migránsok.

Hozzátette: Magyarországon nincsenek jelen illegális migránsok, azok pedig, akik kis számban legálisan érkeztek az országba, jellemzően beilleszkedtek a társadalomba.

Van viszont olyan ország, ahol a lakosság csaknem 10 százaléka bevándorló hátterű – jegyezte meg.