Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Hirdetés

Fülöp Attila a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) konferenciáján a gondoskodáspolitika aktuális helyzetéről tartott előadásában szólt arról is, hogy a nem állami fenntartók költségvetési támogatása 2010-ben 34 milliárd forint volt, erre a célra az idei büdzsében 171 milliárdot, a jövő éviben 227 milliárdot irányoztak elő.

Az államtitkár a fogyatékosságügyben fontos előrelépésnek nevezte az úgynevezett támogatott lakhatás bevezetését, amikor az érintettek nem több száz férőhelyes intézményekben, hanem 6-12 személyes otthonokban kapnak elhelyezést. Már 3300-an költözhettek a nagyokból ilyen kisebb szolgáltató intézményekbe, ami valódi rendszerváltás, struktúraváltás a fogyatékosságügyben, a szenvedélybetegség kezelésében, a pszichiátria területén, mert sikerült jó megoldást találni az önálló élethez, döntésekhez szükséges képességek fejlesztésére – fogalmazott.

Fülöp Attila az idősellátásról elmondta, hogy az intézményi helyek száma tíz százalékkal, ötezerrel bővült az elmúlt évtizedben, és elindult, az európai uniós források megérkezésével pedig bővül majd az a program, amely otthoni jelzőrendszeres segítségnyújtással helyettesíti, egészíti ki az intézményi ellátást.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a gondoskodáspolitikához állami, önkormányzati, civil és egyházi fenntartók együttműködése szükséges.

Korábban írtuk

Hangot adott annak a véleményének is, hogy az orosz-ukrán háborúra válaszlépésként adott „tragikus” európai uniós szankcióspolitika következményeként jelentkező energiaár-emelés „semmihez sem hasonló sebet ejtett a magyarországi szociális ellátórendszeren”, de az állam ennek ellenére eleget tesz a kötelezettségeinek a gyermekvédelemben és a szociális szférában.

Fülöp Attila kitért arra is, hogy a közvélemény egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli a segítő szakmákban dolgozók munkáját a koronavírus-járvány, a háborús válság és az energiaválság következtében.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, a megyei önkormányzat mindig támogatta a szociális intézmények fejlesztéseit, ezek közül az energetikai beruházások „különösen jól jönnek” az energiaválság idején.

Kocsis József, a SZIME elnöke arról beszélt, hogy az idén 25 éves egyesület október 17-18-án zajló 22. konferenciáját a koronavírus-járvány miatt kétéves kihagyással rendezték meg. A szféra dolgozói a járvány miatt nagyon nehéz éveket tudhatnak maguk mögött – folytatta -, amiért köszönet illeti őket, és ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy lelki támaszt kapjanak egymástól és az előadóktól.