Az MSZP azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá, hanem küldje az Alkotmánybírósághoz a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tóbiás József a kérést azzal indokolta, hogy a múlt héten, egy nap alatt elfogadott jogszabály a szocialisták szerint nem tudja elérni a kívánt társadalmi célt, illetve amögött nincs állami garancia, nem áll mögötte az Országos Betétbiztosítási Alap sem. A jogszabály személyre szabottan, egy adott gazdasági körre vonatkozóan készült – tette hozzá. Értékelése szerint a nok-törvény a korrupció lehetőségét hordozza, és „piramisjátékra” hajaz.
    
Közölte, levélben fordultak a nap folyamán ez ügyben Áder Jánoshoz.
    
Az ellenzéki politikus jelezte azt is, hogy szerdán egyeztetnek a szakszervezetekkel és utána nyújtják be a munka törvénykönyvének, illetve a sztrájktörvénynek a módosítását annak érdekében, hogy jogszerűen lehessen sztrájkolni jövő héten szerdán.
    
Tóbiás József elmondta azt is, hogy szerintük a Fidesz médiapolitikája zsákutcába vezeti Magyarországot. Bírálta az MTVA-t és a közmédia hírközlési gyakorlatát is, s kitért arra is, hogy megítélése szerint a a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)sem tesz semmit „az ellenvéleményeket be nem mutató” hírekre reagálva. 
    
A szocialista pártelnök ismét azt követelte, hogy mondjon le posztjáról Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, mert méltatlanná vált hivatalára. Az a pénz, amit a jegybankelnök igyekszik eltüntetni, a devizahitelek forintosításából származik – mondta, hozzátéve: ez a magyar adófizetők pénze.

(MTI)