Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a szervezet temesvári irodájában rendezett sajtóértekezleten jelentette be, hogy megalakult az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, amely a temesvári református parókia elől indult, a kommunista diktatúra bukását eredményező népfelkelés jövő évi, 25. jubileumi emlékévének rendezvényeit készíti elő.

Tőkés László jelképesen átadta a Románia Csillaga érdemrendet az újonnan alakult emlékbizottságnak. Hozzátette: ha valaki vissza akarja venni a kitüntetést, „jöjjön érte Temesvárra”.

Az emlékbizottság névsora – Tőkés Lászlóén kívül – 12 olyan személy nevét tartalmazza, akik már a népfelkelés kirobbanása előtt is kiálltak a kommunista diktatúrával szembeszegülő református lelkész mellett.

Az emlékbizottság tagjainak közös célja az igazságtétel előmozdítása, a 24 éve indult rendszerváltozás folytatása és a forradalom „ellopásának” megakadályozása – hangoztatta Tőkés László, hozzátéve, hogy a névsor nyitott és a jövőben bővülni fog.

1989 december 15-én a Ceausescu-diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László temesvári lelkész elhurcolását a református gyülekezet élő láncot alkotva akadályozta meg. A zsarnoksággal szembeszegülő magyar közösséghez másnap a többségi románság is csatlakozott, így a református parókia előtt bontakozott ki a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető népfelkelés.

A fellázadt Temesvár 1989-ben csaknem egy hétig egymaga dacolt fegyvertelenül a Ceausescu-diktatúra megtorlásával, amíg az ország többi részére is átterjedt a népfelkelés. Ez idő alatt 73 ember életét vesztette, csaknem 300 pedig megsebesült a sortüzekben és mintegy nyolcszáz tüntetőt börtönbe zártak.

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaiból és a párthoz közel álló személyiségekből álló becsületbíróság novemberben méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrendre. A testület előterjesztése alapján az államfő bocsáthat ki rendeletet az EP-képviselő kitüntetésének visszavonásáról, ezt azonban Traian Basescu eddig nem tette meg.

(MTI)