A Párbeszéd a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatának parlamenti vitája – Tordai Bence vezérszónoki felszólalása #Párbeszéd

Gepostet von Párbeszéd Magyarországért am Dienstag, 21. April 2020
Hirdetés

Tordai Bence alapvető életmódváltást tart szükségesnek, például környezetkímélőbb közlekedési módok preferálását. Napi 35 ember halálát okozza csak a légszennyezettség, az ökológiai válság pedig a globális járványokra is hatással van – mutatott rá.

Gyengének értékelte a kabinet eddigi cselekvését, és méltatlanul szerénynek az ország vállalásait. Hiányolta a kormányzati dokumentumokat az energiafelhasználás csökkentésére, ami szerinte elvezethetne a valódi klímasemleges működéshez.

A kormány Tordai Bence szerint ellehetetlenítette a szélerőművek létesítését. A naperőmű-beruházások esetében azonban már megtalálta „a baráti vállalkozásokat”, a Párbeszéd azonban inkább a háztartási napelemek létesítését támogatná – mondta. Kijelentette azt is: az atomerőmű bizonyíthatóan szükségtelen a klímaváltozás megfékezéséhez.

A zöld bank felállítását már a 2010-es Fidesz-program tartalmazta – emlékeztetett -, mégsem látszik még ennek a nyoma sem. A „zöld állampapír” bevezetését sem tartotta elégségesnek.

Szerinte minden közpolitikai szabályozást újra kellene gondolni a klímavédelem mentén. A közteherviselés rendszerét is úgy kell átalakítani, hogy az valóban érvényesítse a szennyező fizet elvét – hangoztatta.

Felszólalása végén felszólította a fideszes és KDNP-s képviselőket, hogy lázadjanak, mondjanak ellent Orbán Viktornak és szavazzák meg a klímavészhelyzetet.