Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) elmondta, a kormány nemrégiben módosította az Oroszországgal kötött paksi bővítési szerződést. Hozzátette: az eredeti szerződést 2014-ben kötötték, azóta azonban egyetlen kapavágás sem történt, a késés fő oka, hogy a Roszatom nem képes olyan tervdokumentációt benyújtani, amely Európában elfogadható lenne.

A képviselő „nyilvánvalóan halálraítélt konstrukciónak” nevezte a bővítést és azt kérte a kormánytól, ismertesse, milyen tartalmi változások történtek a szerződésben. Ha nincs titkolnivalójuk, akkor járjanak el jogszerűen, ha a kormány is szégyelli, amit az oroszokkal leboltolt, akkor kövesse a finn példát és mondja fel a putyini Roszatommal kötött nukleáris paktumot – javasolta.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára magyar érdeknek nevezte a paksi atomerőmű bővítését az energiabiztonság és a környezetvédelem miatt. Szerinte a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az az ország van nagyobb biztonságban, amely képes saját energiaellátását a lehető legnagyobb mértékben saját maga biztosítani.

Közölte, Paks II. hozzájárul a környezetvédelemhez is, mert azzal 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el, valamint 3-3,5 millió tonna gáz spórolható meg.

Korábban írtuk

Elmondta, a szerződésmódosítást nyilvánosságra fogják hozni, amint Brüsszelben jóváhagyják. Hozzátette: a módosítást indokolja a háború, a szankciós környezet és az elmúlt 9 év. A Párbeszédet „piócapártnak” nevezte, mert önállóan még nem jutott be a parlamentbe és azzal vádolta őket, hogy mindig a magyar érdek ellen cselekszenek.

Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta el.