Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Az ellenzéki politikus üdvözölte, hogy a parlament februárban várhatóan napirendjére veszi a klímavészhelyzetről szóló törvénymódosító indítványukat, amelyekhez további változtatási javaslatokat terjesztenek be.

Példaként említette, hogy a Párbeszéd csökkentené a napelemek telepítésével járó „büntetőadókat”, továbbá a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra mérsékelné ezen eszközök forgalmi adóját. A jelenlegi szabályok átírásával lehetővé tennék új szélerőművek építését, továbbá forrásokat biztosítanának az épületek energiahatékonyságának növelésére – tette hozzá.

Tordai Bence úgy fogalmazott, megkésett, kevés és „átlátszóan hazug” Orbán Viktor miniszterelnök „zöldügyi felbuzdulása”, ami helyett „valódi” klímastratégia kidolgozására és végrehajtására lenne szükség.

A Párbeszéd politikusa szerint a kormányfő állításával ellentétben nem igaz, hogy Magyarország klímabajnok, sőt valójában sereghajtónak számít ezen a területen, ugyanis a gazdasági válság 2013-as befejeződése óta – szinte egyedüli uniós tagállamként – évente átlagosan 6 százalékkal emelkedik a szén-dioxid-kibocsátása.

Tordai Bence azt is hazugságnak nevezte, hogy az atomenergia klímabarát lenne, szerinte ugyanis az atomerőművekhez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás a gázerőművekéhez mérhető. Emellett megismételte pártja azon álláspontját, hogy a paksi atomerőművet annak veszélyessége és gazdasági veszteségessége miatt sem lenne szabad bővíteni. Megjegyezte, a magyar gazdaságot az atomenergia nélkül is klímasemlegessé lehet tenni, ahogy arra több más ország is törekszik.

Dorosz Dávid, a Párbeszéd klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese elmondta, Budapest vezetése elkötelezett abban, hogy a kormánnyal együttműködve zöldebbé tegye a fővárost. Ehhez azonban nemcsak szavakra, hanem tettekre is szükség van a kabinet részéről – tette hozzá.

Elmondta, a városvezetés nyitott a fővárosi tömegközlekedés átalakítására, ehhez azonban a kormány segítségére is szükség van, mivel az utóbbi években Orbán Viktor „kivéreztette” a várost, amely így jelenleg nehéz anyagi helyzetben van.